Egyéb
-
Új meccs, új remények
Szerdán lezárult egy szép sorozat csapatunk éltében. Öt mérkőzést játszottunk le zsinórban úgy , hogy négyszer diadalmaskodtunk, egyszer - a dobogón tanyázó Békéscsaba otthonában - pedig döntetlenre végeztünk. Most ismét
Bővebben » -
Csapataink hét végi menetrendje
A hét végén felnőtt csapatunk a Viharsarokba látogat, a dobogó harmadik fokára pályázó Békéscsaba vendége lesz. Utánpótlás együtteseink közül a 14, 15 és 17 évesek ezúttal nem lépnek pályára, ellenben
Bővebben » -
Több pályán is borult a papírforma
A másodosztályú labdarúgó bajnokság huszonnegyedik fordulójában több meglepetés is született. Azon túl, hogy a legnagyobb bravúrt csapatunk hajtotta végre, más pályákon is borult a papírforma. Miközben az MTK simán begyűjtötte a
Bővebben » -
-
Úton hazafelé …
Csapatunk számára véget ért a két hetes törökországi edzőtábor. Játékosaink már becsekkoltak az Antalaya-i reptéren és irány Bécs, ahonnan aztán már csak egy két órás buszozás vár a társaságra. A
Bővebben » -
Boldog 2018-as esztendőt kívánunk!
Az Aqvital FC Csákvár valamennyi dolgozója nevében sikerekben gazdag, békés, boldog új esztendőt
Bővebben » -
Kellemes ünnepeket kívánunk!
Az Aqvital FC Csákvár tulajdonosa, vezetői, edzői, játékosai nevében kellemes ünnepeket kívánunk, honlapunk olvasóinak, klubunk valamennyi
Bővebben » -
Szurkolj szívből és szeresd a szíved!
A Magyar Labdarúgó Szövetség ebben az esztendőben is csatlakozik az UEFA társadalmi felelősségvállalás programjának részeként a szeptember 29-i „A Szív Napja” kampánysorozatához. Ez a program arra hivatott, hogy felhívja a
Bővebben » -
Új támogató érkezett: Hódút kft.
A Duna Csoport vezérhajójának számító Duna Aszfalt mellett a Hódmezővásárhelyi Útépítő is kiemelkedő szerepet játszik a hazai autópálya-építéseken. A közel 70 éves múlttal rendelkező Hódút főleg a Dél-Alföldi útépítéseken aktív,
Bővebben » -
A 3. forduló eredményei
Már a harmadik forduló mérkőzéseit tudták le tegnap este a másodosztályú bajnokság résztvevői. Mint köztudott, csapatunk hazai pályán döntetlenre végzett a Mosonmagyaróvár ellen. Ugyanakkor rajtunk kívül további négy összecsapás végződött
Bővebben » -
Mi lesz velük?
Amint arról korábban beszámoltunk, csapatunk új vezetőedzővel, Szanyó Károllyal kezdi meg a felkészülést az új idényre. És hogy mi lesz az elmúlt években szép sikereket elérő szakembereinkkel, az Aqvital FC
Bővebben » -
Tavaszi gólparádé
Szokásunkhoz híven, kollégánk, Németh Zoltán elkészítette azt a gólösszefoglalót, melyen csapatunk valamennyi tavaszi találata ismét megtekinthető. Jó szórakozást hozáá:
Bővebben » -
Csak sikerült!
A vasárnapi, siófoki összecsapáson kilencven perc alatt voltunk a pokolban és megjártuk a mennyeket is. Minderről játékosaink és edzőink nyilatkoztak Németh Zoltán kollégánk mikrofonja előtt:
Bővebben » -
Vége: Siófok-Aqvital FC Csákvár 3-3 (1-2)
Ma délután az utolsó forduló mérkőzéseit rendezik a másodosztályú labdarúgó bajnokságban. Csapatunk 18 órakor Siófokon lép pályára. Amennyiben pontot, pontokat szerez biztos, hogy bent marad az NB II-ben. Az összecsapás
Bővebben » -
Pontosan kell befejeznünk a vasárnapi meccset
Dupla vagy semmi? Piros vagy fekete? Fogalmazhatunk bárhogy, a kérdés mindig ugyanaz marad: jövőre is az NB II-ben szerepel-e csapatunk vagy kiesünk és eltűnünk a süllyesztőben. Egyetlen mérkőzésre, kilencven percre vagyunk
Bővebben »