Akarásban nem kerekedhetnek fölénk …

Szerzo:
Feltoltve: 2024.április 26

Öt forduló van hátra a 2023-24-es másodosztályú idényből. Csapatunk előnye hét pont (plusz két győzelem és kilenccel jobb gólkülönbség) a legjobb kiesővel. A hátralévő meccseken három olyan együttessel is találkozunk, melyek jelenleg kieső helyen állnak. Ám ezeken a meccseken (általában) nem az számít, ki a jobb, hanem hogy ki akar jobban, ki van jobb mentális állapotban. Ebben pedig nem szabad, hogy felül kerekedjenek riválisaink!

A hétvégén éppen a legjobb kieső helyen tanyázó BVSC vendége lesz csapatunk. Ha nyerünk, végleg leszakítjuk magunkról ellenfelünket, s tulajdonképpen lezárjuk a kiesés elleni versenyfutást. Ha kikapunk, négy pontra felzárkóznának mögénk a fővárosiak, és ismét kezdhetünk idegeskedni. Döntetlen esetén igazából nem változik semmi, csak egy meccsel kevesebb lesz hátra a bajnokságból.

A BVSC zsinórban elszenvedett négy vereség után – lecsúszott a kiesést jelentő vonal alá – a hét elején megvált Szekeres Tamás vezetőedzőtől és ismét azt a Kincses Ádámot nevezte ki megbízott szakvezetőnek, aki a hetedik és tizenhatodik forduló között már irányította a gárdát. Az utolsó decemberi játéknaptól kezdve aztán Szekeres Tamás dirigált a kispadról, egészen a múlt vasárnapi, siófoki összecsapásig.

Kincses Ádám vezetésével nem szerepelt rosszul ősszel a BVSC, három győzelem mellett kétszer is döntetlenre végzett. A Siófok és az Ajka mellett éppen tőlünk vitték el a három pontot egy, a hosszabbításban könnyű szívvel befújt tizenegyesnek köszönhetően. Most a vasutasokon nagyobb a nyomás, rajtuk csak a győzelem segíthetne.

Ezt a lelki terhet pedig ki kell használnunk!

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020