Egyszer hat vagy hatszor egy?

Szerzo:
Feltoltve: 2023.november 28

A bajnokság tizenhatodik fordulójának vasárnapi összecsapásán másodosztályú tagságunk legsúlyosabb vereségét szenvedtük el, hazai pályán 7-1- kaptunk ki az immár listavezető Nyíregyháza Spartacus együttesétől.

  • Nagyon jó csapat a Nyíregyháza, mely ezúttal ráadásul top-formában is játszott. Ugyanakkor sajnos mi alulmúltuk önmagunkat, s ennek lett következménye a súlyos vereség. Tanulságos a csapat és a szakmai stábunk számára is ez a mérkőzés – értékelt letörten a lefújást követően vezetőedzőnk, Tóth Balázs.

Egy ilyen eredmény után talán mindenki megérti, felesleges lenne bármilyen mélyebb értékelésbe belemenni, hiszen csak magyarázkodásnak hatna a szakvezető mondandója.

Ami tény, rosszul, mit rosszul, nagyon rosszul játszottunk. Nem kisebbítve a Szpari remek teljesítményét, ránk nem jellemző módon olyan technikai és taktikai hibákat vétettünk, melyet a listavezetőnél klasszisokkal gyengébb csapat is megbüntetett volna. Nemhogy a volt válogatott játékosokkal megtűzdelt, bomba formában futballozó Nyíregyháza … Talán furán hangzik, de igaz: jobb, hogy most egyszerre betlizett valamennyi játékosunk, mintha minden meccsen lenne valaki a pályán lévők között, akin elmegy a találkozó.

  • Inkább kapjak ki egyszer hat góllal, mint hatszor eggyel – nyilatkozta annak idején csapata BL-ben elszenvedett 7-1-es vereségét követően a portugál edzőfenomén, Jose Mourinho.

Félreértés ne essék, még véletlenül sem szeretnénk együttesünket egy európai top-csapathoz hasonlítani, de a futballtörténelem azt bizonyítja, bármely klub életében eljöhet az a pillanat, amikor beleszalad a késbe. Nem kell messzire mennünk, az NB II-ben is van példa hasonló esetre: a forduló hétfői rangadóján a játéknap előtt első helyen álló, a bajnokság toronymagas esélyesének számító ETO FC Győr 6-0-ás vereségbe futott bele annak a Vasasnak az otthonában, ahol októberben mi döntetlenre végeztünk. És akkor még ott van a siófokiak vasárnapi, hétgólos veresége Kozármislenyben

Mit lehet – mit kell – ilyenkor tenni? Először is nagyon gyorsan el kell felejteni ezt a mérkőzést. Össze kell szorítani a fogakat, fel kell emelni a fejeket, s hinni abban, hogy ez egy egyszeri kisiklás volt. Majd ezt vasárnap – ha kell, csúszva-mászva – a pályán is be kell bizonyítani!

Ha a következő fordulóban pontot, pontokat szerzünk, már senki nem fog emlékezni a mostani egy-hétre!


Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020