Egyszerűen szerencsétlenek voltunk …
Szerzo: jozsef.gelei
Feltoltve: 2023.november 2
Kikapni soha nem jó. A hosszabbításban kapott góllal pedig pláne bosszantó. Csapatunk utolsó két bajnoki találkozóját egyaránt úgy veszítette el, hogy a Gyirmót, illetve a BVSC a 92. percben vette be Pécsi Ármin kapuját.
- Nem tudok mit mondani rá, egyszerűen szerencsétlenek voltunk, pechünk volt a legutóbbi két bajnokin – vélekedett a 2-1-es, illetve 1-0-ás vereségről középső védőnk, Karacs Dániel. – Fizikálisan egyik találkozón sem kerekedtek felénk, hajtottunk a győzelemért, helyzeteink voltak, aztán egy “lehetetlen” fejesből, majd egy enyhén szólva is vitatható tizenegyesből kapott góllal kikaptunk. Sem Gyirmóton, sem a vasutasok ellen nem volt benne a meccsben a vereség. Különösen a BVSC elleni “zakó” fájó, hiszen a fővárosaik szinte a félpályán nem jöttek át a második félidőben, nem is volt védeni valója Árminnak, mégis elvitték a három pontot. Hiába nem volt szerintünk tizenegyes, a játékvezető befújta, Hidi Patrik pedig élt a lehetőséggel.
Két balszerencsés vereség után rendkívül fontos mérkőzés előtt állunk …
- Megbeszéltük az öltözőben, bosszankodhatunk ugyan, de nem lógathatjuk a fejünket, hiszen a Siófok elleni összecsapás akár sorsdöntő is lehet számunkra. Muszáj nyernünk, különben leromboljuk azt, amit korábban hat meccsen keresztül felépítettünk. Szép dolog, hogy legyőztük a Szegedet, vagy pontot szereztünk Angyalföldön, de a riválisok ellen kell elsősorban a győzelmeink számát szaporítani.
Csapatunk vasárnap 13 órakor a Siófok gárdája ellen lép pályára Csákváron.