Mérföldkő …
A hét végén a harmincadik forduló összecsapásait rendezik a másodosztályú bajnokságban. Csapatunk vasárnap a Dorog együttesét fogadja a Tersztyánszky Ödön Sportközpontban
Mérföldkőhöz érkezett csapatunk. Sajnos … Amennyiben ugyanis nem nyer az életéért küzdő, jelenleg kieső pozícióban álló Dorog ellen, osztályozós helyre visszacsúszhat vissza.
Márpedig ne legyenek kétségeink, a bent maradásért zajló küzdelem megsokszorozza a nagy múltú ellenfél erejét. Nem áll jól az egykori bányászgárda, de messze nem olyan gyenge, mint azt a helyezése mutatja. Jó néhány olyan meccsen maradt pont nélkül, amikor rászolgált volna a döntetlenre, sőt a győzelemre is. Elég talán csak a múlt heti, listavezető DVTK elleni kilencven percet felemlegetni. Akkor végig kiegyenlített összecsapáson, a 86. percben kapott szabadrúgásgóllal maradt alul.
Elsősorban gólszegény támadójátéka az oka tizenkilencedik helyének, nem véletlen, hogy (a szélvészgyors balszélső) Szedlár Zoltán négy találattal is házi gólkirály tud lenni. A Vasastól, illetve a Kubala Akadémiától több játékos kap szerepet Marian Sluka vezetőedző keretében, mint például a korosztályos válogatott kapus, Molnár Zsombor, Kapornai Ákos, Szalai József, vagy éppen Sztojka Dominik.
A vasárnapi bajnoki mérkőzés 16 órakor kezdődik Csákváron.