Szomorú vagyok nem csalódott …
Szerzo: jozsef.gelei
Feltoltve: 2023.február 21
A múlt hétvégén csapatunk 1-1-es döntetlenre végzett hazai pályán az Ajka ellen, s ezzel immár hatmeccsesre nyúlt nyeretlenségi sorozatunk.
- Nehéz bármit is mondani egy ilyen mérkőzés után – kezdte értékelését vezetőedzőnk, Tóth Balázs. – A lefújás után, este megnéztem a meccs felvételét, de nem azok után sem változott a véleményem. A rendkívül szervezett, jól játszó Ajka ellen komoly nyerési esélyünk volt. A vendégeknek a gólon kívül tulajdonképpen egyetlen veszélyes helyzetük volt, mikor Csizmadia lövését a felső léc hárította. Az ítéletidő ellenére is jól futballoztunk, már az első tíz percben volt két komoly ziccerünk. Majd a folytatásban is akadt három, négy komoly lehetőségünk, mégis vért izzadtunk az egy pontért. Nem is csalódott, hanem sokkal inkább szomorú vagyok az eredmény miatt, mert mindent megtettek a játékosok a győzelemért, mégsem sikerült.
Csapatunk a hétvégén a dobogó harmadik helyén tanyázó Pécs vendége lesz.