Kezdődik …
Szerzo: jozsef.gelei
Feltoltve: 2023.január 3
December 11-én még pályán volt csapatunk – akkor rendezték a bajnokság első felvonásának utolsó fordulóját -, ma pedig már meg is kezdődik a felkészülés a tavaszi szezonra.
- Kedden és szerdán két részre osztódik a keret – tudtuk meg csapatunk vezetőedzőjétől, Tóth Balázstól. – Az együttes egyik fele orvosi vizsgálaton, illetve tesztelésen vesz részt, a másik része pedig megkezdi a felkészülést a pályán. Másnap fordított felállásban ugyanez lesz a program. Az első közös gyakorlásra csütörtökön kerül sor, pénteken pedig már duplázunk is.
A tervek szerint csapatunk három edzőmeccsen lép pályára a január 29-i bajnoki rajt előtt, az egyeztetések a helyszínekről és kezdési időpontokról jelenleg is zajlanak.