Csak időnként játszottunk jól …
A bajnokság idei utolsó, huszadik fordulójában csapatunk hazai pályán szenvedett 2-0-ás vereséget a Haladás ellen, s ezzel a nyolcadik helyről várhatja a tavaszi folytatást.
Már a meccs előtti napok sem teltek felhőtlenül, hiszen kiderült, vezetőedzőnk nem számíthat a kisárgult Murka Benedek mellett a combizomsérüléssel bajlódó Hornyák Marcellre sem. Mi több, Gazdag Vajk váll-, és bordazúzódás miatt nem tudta vállalni a játékot, míg Fejős Áron eltört orrát altaltatásban tették helyre az orvosok. Négy alapember kiesését pedig egy nálunk jobb csapat is megérzi. Ráadásul a téliesre változott időjárás sem kedvezett nekünk, hiszen a játéktéren álló víz megakadályozta, hogy saját játékunkat játszhassuk.
- Meg kell tanulnunk a számunkra szokatlan, kedvezőtlen körülmények között is futballozni. A Haladás egyértelműen jobb volt ebben – vélekedett a mérkőzést követően vezetőedzőnk, Tóth Balázs. – Jól álltunk bele a meccsbe, az első helyzet előttünk adódott, ám elhibáztuk. A Haladás aztán egy idő után ránk erőltette az akaratát, különösen az első félidőben jól járatta a labdát és több helyzetet is kidolgozott. A szünet után ráadásul gyorsan megduplázta az előnyét. Mi sajnos csak időnként játszottunk jól, ez pedig egy ilyen jó csapat ellen kevés. Számunkra most jókor jön a téli szünet.
Sérültjeink a januári kezdésig minden bizonnyal felépülnek, s együtt kezdhetik meg a felkészülést a kerettel.