Masszív védelem, halovány támadósor
A bajnokság 19. fordulójában az egykor szebb napokat megélt, az élvonalban négyszer bajnoki címet szerzett ETO FC Győr együttesét fogadja csapatunk.
A zöld-fehér alakulat az egész őszi idényben hullámvasúton ült, tanyázott a hatodik helyen, de állt lényegesen hátrébb is a táblázaton. Jelenleg négy ponttal kevesebbet gyűjtve csapatunknál a tizenegyedik pozícióból várja a hétvégi összecsapást.
A nyáron Tímár Krisztián személyében új vezetőedzőt szerződtetett a klub, aki előszeretettel ad bizalmat a fiataloknak. Tuboly Máté, Szujó Attila, Benczenleitner Barna még húsz év alattiak, de rendszeresen a kezdőben kapnak helyet. Ugyanakkor jó néhány rutinos játékos is található a győriek keretében. A sokszoros válogatott Priskin Tamás mellett Babati Benjamin, Fodor Ferenc, Kovács István vagy éppen Bacsa Patrik éveket töltött az NB I-ben.
A gárda erőssége a rendkívül masszív védőjáték, csak a három dobogós, a DVTK, a Pécs és a Szeged kapott kevesebb gólt az ETO-nál. A szerzett gólok tekintetében már nem áll ilyen jól a győri alakulat, öt csapattal holtversenyben a legkevesebb alkalommal vették be az ellenfelek kapuját.
Tímár Krisztián vasárnap nem számíthat Toma György játékára, aki a legutóbbi fordulóban begyűjtötte ötödik sárga lapját.
A vasárnap 13 órakor kezdődő találkozót Rúsz Márton vezeti, segítői Márkus Tamás és Berényi Ákos lesznek.