Reális a döntetlen, de …
Mint köztudott, a hétvégi bajnoki fordulóban 2-2-es döntetlenre végzett csapatunk Budafokon, s ezzel öt meccsesre nyújtotta veretlenségi sorozatát. A kilencven percről vezetőedzőnket faggattuk.
– A mérkőzés összképe alapján azt kell mondanom, reális a döntetlen, de … – kezdte értékelését Tóth Balázs. – … de sajnálom, hogy “csak” ennyit hoztunk ki a találkozóból. Többször visszanéztem a felvételt, s amit már az oldalvonal mellett is láttam, újfent megerősítést nyert: a hazaiakat mi ajándékoztuk meg a gólokkal. Olyan hibát vétettünk mindkét esetben, melyet ezen a szinten megbüntetnek az ellenfelek. A legnagyobb hibát azonban azzal követtük el, hogy 1-0-ás vezetésünk után nem zártuk le a meccset. Pedig a helyzeteink megvoltak, a hazaiak negyedóráig teljesen össze voltak zavarodva. Hagytuk őket felállni, ráadásul azt a lélektani előnyt sem használtuk ki, hogy egyenlítésük után egy perccel ismét megszereztük a vezetést. Mindent egybevetve, nem lehetek elégedetlen annak ellenére sem, hogy egy, két játékosunk gyengébb teljesítményt nyújtott a vártnál.
Vasárnap újabb fontos mérkőzésen lép pályára csapatunk, ezúttal a Mosonmagyaróvár ellen kell begyűjtenünk a pontokat.