Négy csapat már elkezdte …
Ahogy ígértük, időről időre beszámolunk a másodosztályú mezőnnyel kapcsolatos legfrissebb hírekről. A szakvezetők után most riválisaink felkészülésének menetét vesszük górcső alá. Négy csapat már elkezdte a felkészülést a 2022-23-as idényre.
Az NB I-től búcsúzó Diósgyőr keretének tagjai ezekben a napokban már egészségügyi teszteken és fizikai felméréseken vesznek részt, az első edzést pedig június 20-án vezényli játékosai számára Dragan Vukmir.
Az élvonal másik búcsúzója, a Gyirmót együttesének tagjai június 15-17. között terheléses vizsgálatokon esnek át, majd hétfőtől Csertői Aurél vezetésével megkezdik a tényleges gyakorlást. A győri gárda július közepén Ausztriában edzőtáborozik.
Szerdán munkába álltak a Szegedi Grosics Akadémia játékosai is.
A Budafok játékosai június 15-én terheléses vizsgálaton estek át, péntekig befejeződnek a különböző tesztelések is, hétfőtől pedig megkezdődik a tényleges felkészülési munka. A hónap utolsó hetét Telkiben, edzőtáborban tölti Csizmadia Csaba kerete.
Csapatunk tagjai Tóth Balázs és Bodor Boldizsár irányításával június 20-án kezdik meg a felkészülést a következő idényre.