Mónos Tamásnak új csapatot kell építeni

Szerzo:
Feltoltve: 2021.június 3

Amint arról tegnap már beszámoltunk, a csapatunk új vezetőedző, Mónos Tamás irányításával kezdi meg június 21-én a felkészülést a 2021-22-es másodosztályú bajnokságra.

Ahogy azt az elmúlt években megszokhattuk, nem csak játékosok érkeznek „nagytestvérünktől”, a Puskás Akadémiától klubunkhoz, de szakembereket is kapunk Felcsútról. Vincze István, Szíjjártó István, vagy éppen Visinka Ede után most Mónos Tamás is az Akadémiáról teszi át székhelyét Csákvárra.

– Nem véletlen, hogy mostanáig fiatalokkal dolgoztam, legutóbb például az U17-es korosztállyal, hiszen jól éreztem magam, mint utánpótlásedző. Bár korábban is voltak megkereséseim, igazából nem vonzott a felnőtt kispad – kezdte székfoglalóját a válogatott szerelését egykoron 21-szer magára öltő, idegenlégiósként három évet a belga első osztályban (Ekeren, Liege) is lehúzó Mónos Tamás. – Ez a csákvári lehetőség azért most más, hiszen az Aqvitalnak köztudottan szoros a kapcsolata a felcsúti akadémiával, ahol az elmúlt években rengeteg gyerek megfordult a kezem alatt. Tudom, nem lesz egyszerű a feladat, de szeretem a kihívásokat, s alig várom, hogy megkezdjük a tényleges munkát a pályán.

A Veszprém, a Vasas és az MTK színeiben több, mint 250 élvonalbeli meccsen szerepelő szakembernek nem lesz könnyű dolga. Játékoskeretünk nagy része kicserélődik, s új csapatot kell építenie z augusztus elsejei NB II-es rajtig.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020