Ez volt az igazi Csákvár…
Folytatva évértékelő sorozatunkat, ezúttal az őszi idény második részéről, a 13-21. forduló közti időszakról faggattuk vezetőedzőnket.
Ott hagytuk abba, hogy 12 forduló után meglehetősen reménytelennek tűnő helyzetből, nyeretlenül, mindössze 4 pontot gyűjtve, sereghajtóként vártuk a folytatást …
– Kifelé valóban kilátástalannak tűnhetett a helyzet, de mi belülről éreztük, hogy a betegségből szép lassan visszatérő játékosokkal kiegészülő keretünk képes lehet a talpra állásra. A Budaörs elleni Magyar Kupa-meccs aztán meg is hozta a várt fordulatot. Bár meglehetősen vegyes csapattal léptünk pályára a bajnokság 2. helyén álló zöld-feketék ellen, megleptük vendéglátónkat. Lehetőséget kapó fiataljaink, Zelizi Patrik, Vörös Tamás, Magyar Zsolt, Papp Milán remek teljesítménnyel rukkoltak ki és bravúros győzelmet arattunk. Ez a siker pedig akkor lökést adott, hogy négy nappal később a DEAC, majd a Szentlőrinc ellen is nyerni tudtunk idegenben. A két közvetlen rivális otthonában aratott diadal pedig jelezte, hogy kezd kiegyenesedni együttesünk, s visszajöttünk, pontosabban megérkeztünk a bajnokságba. A Haladás ellen szinte az egész szezon egyik legjobb meccsét produkáltuk, önfeledt játékunk több kimagasló teljesítménnyel párosult. A 18 éves Posztobányi Patrik rutinos futballistákat megszégyenítő okos találattal szerzett vezetést, Major Geri élete gólját lőtte, Madarász Márk pedig igazi vezére volt a gárdának.
Zsinórban aratott négy győzelem után azonban kikaptunk a Budaörstől …
– Ez valahol sajnos kalkulálható volt, még akkor is, ha úgy érzem, valóban több volt a meccsben. Hiába vezetett a hazai gárda, a szünet után egyenlítettünk, s már úgy tűnt, hogy meg van az egy pont, amikor figyelmetlenségünket kihasználva a 86. percben gólt kaptunk. Jött a két hetes szünet, ami arra mindenképpen jó volt, hogy rákészüljünk az osztály legjobb csapatára, a Lokira. Megmondom őszintén, sajnáltam a srácokat a meccs után, mert nagyon sokat tettek a győzelemért és nagyon közel is álltak hozzá, de a kimaradt tizenegyes miatt végül “csak” egy pontot szereztünk. Siófokon sajnos fontos emberek hiányoztak eltiltás miatt (Albert, Daru), ráadásul a második félidőben nem is játszottunk jól, így nem érdemeltünk pontot. Erőnket bizonyítja, hogy a rendkívül szervezett Szolnok ellen két gólos hátrányból egyenlítettünk, ez pedig rajtunk kívül senkinek sem sikerült a Tisza-partiakkal szemben. A Gyirmót ellen történelmi győzelmet arattunk, korábban soha nem sikerült még legyőzni a táblázaton akkor harmadik helyen tanyázó győri gárdát. Az utolsó meccsre, Szegedre győzelmi szándékkal utaztunk, hiszen tudtuk, a három pont birtokában akár bent maradó helyre is léphetünk. Fura meccs volt, csak mi akartunk nyerni, a hazaiak deffenzív játéka egyértelműen jelezte, ők “csupán” nem akarnak kikapni, ebből pedig egy gól nélküli döntetlen született. Hiába volt a labdabirtoklási arány 65:35 a javunkra, sajnos nem tudtunk a kapuba találni. Mindent egybevetve, úgy érzem a 13-21. forduló közti időszakban láthattuk az igazi Csákvárt a pályán, s ez bizakodással tölt el mindannyiunkat a folytatásra nézve.
Évértékelő sorozatunk következők részében a kanadai táblázatról, gólpasszokról, a felkészülés menetéről, igazolásokról beszélgetünk Visinka Edével.
