Budaörs ellen a Magyar Kupában

Szerzo:
Feltoltve: 2020.október 11

Tegnap délután lejátszották a Magyar Kupa hatodik fordulójának utolsó, korábbról elhalasztott mérkőzését. Ezen a Puskás Akadémai 7-0-ra nyert a Toponár ellen. A mérkőzést követően az m4sport televízió nagy nyilvánossága előtt megtartották a következő kör sorsolását.

Mint köztudott, csapatunk már korábban kiharcolta a legjobb 64 közé jutást – Szarvaskenden nyertünk 10-1-re -, így mi is ellenfélre vártunk. A sorsolást két korábbi válogatott, többszörös kupagyőztes játékos, Szekeres Tamás és Tököli Attila végezte. Ezek szerint együttesünk az országos tábla második játéknapján a hozzánk hasonlóan az NB II-ben szereplő Budaörs vendége lesz Tatabányán.

A legjobb 32 közé jutásért zajló párharcokon egy meccsen dől el a továbbjutás. Amennyiben a rendes játékidő döntetlennel zárul, 2×15 perces hosszabbításra, majd szükség esetén tizenegyesrúgásokra kerül sor. A kiírás értelmében a mérkőzéseket október 27-29. között rendezik. Mivel abban az időben minden vasáránap lesz bajnoki forduló, vélhetően 28-án, szerdán lépünk pályára. A sorsolás érdekessége, hogy tíz nap múlva (november 8-án) ismét találkozunk a Budaörssel, akkor a bajnoki pontokért meccselünk, szintén Tatabányán.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020