Negatív eredményt hoztak a tesztek
Végre valami jó hírről is beszámolhatunk a csapatunkat sújtó koronavírus járvánnyal kapcsolatban.
– Az utolsó tesztek végre valamennyi játékosunknál és edzőnknél, beleértve a korosztályos csapatok mellett dolgozó szakvezetőket is, negatív eredményt hoztak – tájékoztatta honlapunkat klubunk elnöke, Nagy Sándor. – Ezek után Visinka Ede vezetőedző is visszatérhet a pályára és holnaptól bekapcsolódhat a munkába. Nagyon sok aggódó szülő fordult tanácsért klubunkhoz, hogy mi a helyzet az utánpótlás együtteseinknél. Nos szeretnék mindenkit megnyugtatni, valamennyi óvintézkedést szigorúan betartunk és betartatunk, így nincs ok az aggodalomra. Szerencsére felnőtt keretünk kivételével nem is találtunk nem hogy koronavírusos esetet, de még arra utaló gyanús jeleket sem.
Jelenleg már csupán egyetlen betegünk van, egyik klubvezetőnk nem lábalt ki a betegségből.