EL-résztvevől meccsel ma csapatunk

Szerzo:
Feltoltve: 2020.július 15

A Tatabánya, majd a Vasas után ma kora este harmadik felkészülési mérkőzésén tesztelheti játékosai jelenlegi állapotát vezetőedzőnk, Visinka Ede. Már az angyalföldiek ellen sem volt egyszerű dolguk fiataljainknak, ma viszont vélhetően még nehezebb próbatétel vár rájuk. Felcsúton, az akadémia Puskás-pályáján, 18 órakor az Európa-liga résztvevő Topolya gárdája ellen kell megmutatniuk, hogy nem véletlenül bízik bennük Visinka Ede.

Az FK Topolya újoncként kezdte a legutóbbi idényt a szerb első osztályban, aztán óriási meglepetésre a negyedik helyen végzett a Super Ligában, s ezzel kiharcolta az Európa-ligában való indulás jogát. A Szabó Zoltán dirigálta gárda többek között a bajnok Crvena Zvezdát is legyőzte, mindössze ötször szenvedett vereséget, s újoncként is a harmadik legtöbb gólt szerezte az idényben. Ebben elévülhetetlen érdemei vannak a 27 éves Szilágyi Vladimirnek, aki az egész mezőny legeredményesebb játékosának bizonyult.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020