Három fiatal érkezhet az Akadémiáról

Szerzo:
Feltoltve: 2020.január 9

Csapatunk a korai bajnoki idény kezdete miatt már a héten edzésbe állt. Az orvosi vizsgálat után már több foglalkozást is vezényelt játékosai számára Visinka Ede. A mai edzés előtt az elmúlt napok tapasztalatáról faggattuk vezetőedzőnket.

– Nem lehet azt mondani, hogy hosszú szabadságot kaptak volna a játékosok, de úgy vettem észre, ez alatt a rövid idő alatt is mindenki kipihente magát, s feltöltödve tért vissza az öltözőbe – felelte érdeklődésünkre Visinka Ede. – Jót tett a lelkeknek az utolsó fordulóban aratott idegenbeli győzelem, s az ezzel járó negyedik helyezés, hiszen a csapat még soha ilyen előkelő helyről nem várhatta a tavaszi folytatást. Mindez már az idei első gyakorláson éreztette hatását, mindenki olyan lendülettel vetette magát a munkába, hogy csak dicsérni tudom az egész társaságot.

Az elmúlt napokban több játékos távozásáról is hírt adtunk …

– Bár nem terveztük, de tény, némi fazonigazítás vár ezek után a csapatra. Ugyanakkor örömmel tölt el mindannyiunkat, hogy három játékosunk is “felfelé” igazolt el. Nándori Botond és Deutsch László az NB I-ben negyedik helyen telelő Puskás Akadémiánál végzi a felkészülést, míg Csató Martin a nagy múltú, még ha jelenleg mögöttünk is álló Vasasnál folytatja pályafutását. Érte ráadásul még pénzt is kaptunk. Mindez azt bizonyítja, jól végeztük a munkánkat, s számunkra ez a jövő útja.

Nyilván elgondolkodott a távozók pótlásáról.

– Egyelőre az biztos, hogy három újabb tehetséges fiatal készül velünk az akadémiáról: a 18 éves Papp Milán, a 17 éves, korosztályos válogatott Posztobányi Patrik, valamint a 20 éves Vörös Tamás ősszel a PFLA korosztályos gárdájában, illetve az NB III-ban szerepelt. A lehetőséget, akár csak “elődeik”, Sipos Zoltán, Major Gergő, Mim Gergely vagy Kocsis Bence, ők is megkapják.

Csapatunk idei első felkészülési mérkőzését január 17-én, Csákváron vívja a Tatabánya ellen.

 

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020