Ki hitte volna …
Talán még a kevésbé elvakult csákvári szurkolók is emlékeznek a két évvel ezelőtti NB II-es bajnokságra, mikor a tizenkettedik fordulóban szerezte meg első győzelmét az Aqvital FC. Az őszi idény felén túl mindössze hat ponttal sereghajtóként várta a folytatást, s az általános vélemények szerint gyorsvonati sebességgel haladt a harmadosztály felé. Az 5-1-es, 6-0-ás vereségeket követően nem akadt ember a Tersztyánszky Ödön Sporttelep lelátóján, aki hitt volna a feltámadásban …
Most 24 hónappal később, tizenkét játéknapot követően az Aqvital FC Csákvár vezeti a másodosztály mezőnyét. A legtöbb győzelmet aratva – szám szerint kilencszer diadalmaskodott a gárda – olyan klubokat tart maga mögött, melyek hosszú éveken keresztül szerepeltek az élvonalban, s múltjukat össze sem lehet hasonlítani a mienkével. Idén ősszel többek között legyőztük az MTK-t, a Győri ETO-t, a szombathelyi Haladást és most legutóbb a Békéscsabát. A sikerek sem vakítják el játékosainkat, szakvezetőinket, mindannyian látják, tudják, hogy formánk hullámzó. Akad, hogy parádézunk – lásd például az MTK vagy a Győr ellen -, s akad amikor vért izzadunk – a Soroksár vagy a Békéscsaba ellen – a győzelemért, ám egy valamit nem lehet elvitatni. Visinka Ede vezetőedző olyan remek érzékkel rakta össze keretét, úgy rotálja játékosait, ahogy azt magyar pályákon ritkán látni. Mindegy, hogy Kocsis Bence vagy Mim Gergő, esetleg Sipos Zoltán játszik a középpályán, hogy Major Gergő vagy Kiprich Dávid száguldozik a jobb, Deutsch Laci vagy Galambos Ádám a bal oldalon, hogy Sejben Viktor, esetleg Skribek Alen az árnyékék, hogy Albert István, netán Nándori Botond kap szerepet a védelem tengelyében, az eredményességünkre nem volt hatással. Játékosaink játszhatnak jobban vagy gyengébben, de minden alkalommal kúsznak, másznak a sikerért.
Mint most legutóbb a Békéscsaba ellen … Ilyen tompán talán még egyszer sem játszottunk ebben a szezonban, mint múlt vasárnap, ám ahogy eddig, most is mindig akadt valaki, aki kisegítette a hibázó társat. Akarásunk, küzdeni tudásunk pedig megkapta méltó jutalmát, az utolsó percben bevettük a lila-fehérek kapuját. Szándékosan nem nevesítünk senkit a viharsarkiak elleni meccsel kapcsolatban, hiszen a győzelem mindig a nagybetűs CSAPAT érdeme. nem véletlenül fogalmazott úgy, ahogy Visinka Ede a találkozót követően:
– … begyötörtünk egy gólt, most pedig élvezzük ki az első helyet.
Két év után a pokolból a mennybe mentek a csákvári szurkolók. A mezőny egyik legfiatalabb gárdája méltán érdemli ki a szimpatizánsok szeretetét, az ellenfelek elismerését.
