Vége: Budafok-Aqvital FC Csákvár 2-2 (0-1)

Szerzo:
Feltoltve: 2019.február 24

Ma délután az utolsó két bajnoki mérkőzését megnyerő Budafok vendége volt csapatunk. Vezetőedzőnk nem volt könnyű helyzetben a meccs előtt, hiszen sérülés, illetve eltiltás miatt nem számíthatott a kapus Tóth Balázs, Csilus Ádám, Oroszi Dániel, Sejben Viktor, Csonka Bonifác és Farkas Aurél – utóbbi kettő legalább a kispadra le tudott ülni -, valamint a sárga lapos Kiprich Dávid játékára sem. Így soha nem látott összeállításban volt kénytelen pályára küldeni együttesét.

A hazaiak mestere ugyanakkor egyetlen helyen változtatott múlt héten győztes csapatán, a sérüléssel bajlódó Vaszicsku Gergő helyére Khiesz Kornélt jelölte a kezdőbe.

Budafok-Aqvital FC Csákvár 2-2 (0-1)

Promontor utca, 400 néző, vezette: Takács Tamás (Legeza László, Szvetnyik Bence)

Budafok: Kovács Z. – Margitics, Króner, Khiesz, Góhér – Micsinai, Oláh B. – Kercsó, Kulcsár K., Vankó – Kovács D. Edző: Csizmadia Csaba.

Aqvital: Hermány – Papp M., Dulló, Baranyai, Galambos – Mészáros D., Nándori – Skribek, Sándor Gy., Simon – Baracskai. Edző: Szijjártó István.

1. perc: Gyászszünettel kezdődött a mérkőzés: a hazaiak technikai vezetője, Schneider Sándorra emlékeztek a jelenlévők.

2. perc: Miénk az első kapura lövés, Sándor György 22 méteres löketét biztosan védte Kovács Zoltán.

5. perc: Vankó bal oldali beadását Galambos mentette szögletre Kovács Dávid elől.

10. perc: Kovács Dávid a tizenhatos jobb sarkának közeléből a kapu fölé bombázott.

16. perc: Nándori Botond harcolt ki magának lövőhelyzetet, 20 méterről alig tévesztette el a bal felső sarkot.

22. perc: Kovács beadását röviden mentették védőink, érkezett Oláh, ám szerencsénkre kecsegtető helyzetben “eltörte” a labdát.

25. perc: Galambos Ádám remekül tálalt a balösszekötő helyén kilépő Baracskai Roland elé, akinek lövését még hárította Kovács Zoltán, ám a kipattanóra érkezett Skribek Alen és 6 méterről a hálóba lőtt, 0-1.

30. perc: Ez nem hiányzott! Az U19-es válogatott Nándori Botond egy ütközést követően megsérült és nem tudja folytatni a játékot, a helyére Deutsch László érkezett. Mindez azt jelenti, hogy Sándor György húzódik egy sorral hátrébb, Simon Márk a vonal mellől bejön a pálya közepére, s Deutsch játszik a bal oldali vonal mellett.

34. perc: Vankó sárga lapot kapott, miután megrúgta Dulló Martint.

37. perc: Csizmadia Csaba is kényszerből cserél: a budafokiak házi gólkirálya, Kovács Dávid helyére az egykori válogatott Filkor Attila érkezik.

40. perc: Az első igazán veszélyes hazai támadás: Kulcsár éles szögből leadott lövését Hermány Bence lábbal hárította.

43. perc: Mészáros Dávid megrúgta Kulcsárt, sárga lapot kapott.

A játékvezető két perc hosszabbítás után lefújta az első félidőt.

46. perc: Elkezdődött a második félidő.

48. perc: Kulcsár bal oldali szabadrúgása megcsúszott egy fejen, a hosszún érkezett Króner, közeli fejese azonban Hermány kezében halt el.

Ezekben a percekben erősen szorongat a Budafok, de egyelőre nem tudtak igazi ziccert kidolgozni.

58. perc: Baranyai sárga lapot érően buktatta Kulcsárt a tizenhatos előtt nem sokkal. A sértett szabadrúgása a sorfalban halt el.

59. perc: Kercsó helyére Farkas Bálint érkezett a hazai oldalon.

60. perc: Simon Márk remek indításával Baracskai lépett ki, majd a kapus mellett higadtan a hálóba helyezett, 0-2.

62. perc: Még a gólunkat ünnepeltük, kihagyott a figyelmünk, s ezt Vankó beadása után Kulcsár révén azonnal megbüntette a Budafok, 1-2.

67. perc: Kulcsár szabadrúgás beívelést Khiesz tisztán fejelhette kapura, Hermány azonban bravúrral hárította a jobb sarokra tartó labdát.

70. perc: Cserélünk: Baracskai Rolandot Molnár Csaba váltja.

73. perc: Nem bírtuk tovább a nyomást, egyenlítéshez vezetett a hazaiak fölénye: Kulcsár remekül indította Farkast, aki elvitte védőnk mellett a labdát, majd higgadtan a hálóba lőtt, 2-2.

78. perc: Nyerni akarunk, védőt áldozunk támadóért, azaz Galambos Ádám helyett Daru Bence a pályán.

80. perc: Kiszabadultunk a hazai szorításból, Skribek a bal oldalon betört a tizenhatoson belülre, éles szögből leadott lövését Kovács óriási bravúrral hárította.

85. perc: Khiesz buktatta Baracskait, villant a sárga.

88. perc: Sándor György 18 méteres lövése elkerülte a budafoki kaput.

89. perc: Emberhátrányban  fejezzük be a mérkőzést, miután Takács Tamás játékvezető kiállította a Micsinai helyett csereként beálló Csiszért buktató Baranyai Ádámot.

A játékvezető lefújta a mérkőzést.

 

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020