Antalya, 3. nap: Európa-ligás ellenfél vár ránk

Szerzo:
Feltoltve: 2019.január 12

A csütörtöki, pénteki dupla edzések után ma délután már felkészülési meccsen is pályára lép Antalyában edzőtőborozó csapatunk.

– Tökéletesen előkészített pályán gyakoroltunk az elmúlt napokban. Egy szavam sem lehet senkire, mindenki teljes erőbedobással és ami számomra fontos, jó kedvűen dolgozik – értékelte az elmúlt napokat vezetőedzőnk, Szijjártó István. – Ma már meccs körülmények között tesztelhetjük az eddig tanultakat.

Ellenfelünk, a kazah első osztályú FC Tobol együttese lesz, mely indult a 2018-19-es Európa Liga-selejtező sorozatban. Az első kört hibátlanul vették a kazahok – a grúz Szamtredia ellen 1-0-ra és 2-0-ra nyertek -, kettős győzelemmel jutottak tovább. A folytatásban a Pjunik ellen 2-1-es győzelemmel kezdtek, ám a visszavágón 1-0-ra kikaptak, s így idegenben rúgott góllal kiestek.

Az FC Tobol 2007-ben megnyerte az UEFA-Intertotó Kupát, majd 2010-ben kazah bajnoki címet ünnepelhetett. A lengyel edző dirigálta toboli gárda keretében argentín, közép-afrikai, grúz, ukrán, orosz, román és litván légiós is található.

A találkozó magyar idő szerint 15 órakor kezdődik.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020