Elhunyt Kovács Ferenc
Szerdán tragikus hirtelenséggel elhunyt Kovács Ferenc, a Videoton tiszteletbeli elnöke. Az egykori remek játékos és legendás edző 84 éves volt.
– Borzasztó, még a múlt héten is beszéltem vele – tudtuk meg klubunk ügyvezető igazgatójától, Kővári Barbarától. – Jó volt hallgatni, hogy mennyire jól érzi magát.
Kovács Ferenc 1934. január 7-én született Budapesten. Az MTK saját nevelésű játékosaként 1954-ben mutatkozott be az első osztályban, és több mint 10 éven keresztül viselte a Hungária körútiak mezét. Játékosként bajnoki címet szerzett a kék-fehérekkel, KEK-döntős volt csapatával és kétszer a Közép-európai Kupát is megnyerte. Tagja volt az 1960-as római olimpián bronzérmet szerzett magyar válogatottnak. Edzői karrierjét is az MTK-nál kezdte – az utánpótlásnál szerezte meg a kellő rutint -, majd z 1968-as szezonban már az NB I-es csapat kispadján ült. Ezt követően dolgozott az Egri Dózsánál, a Vasasnál, a Debrecennél, kipróbálhatta magát a spanyol Las Palmasnál, majd hazatérte után a Szeged SC-t és az Újpestet irányította. A lila-fehérekkel 1992-ben Magyar Kupa-győztes lett.
Legnagyobb sikereit azonban egyértelműen a Videoton gárdájával érte el: összesen – három ciklus alatt – kilenc szezonon keresztül dirigálta a székesfehérvári alakulatot. Ezen idő alatt egy bajnoki ezüstöt és két bronzérmet szerzett tanítványaival, és az 1984–1985-ös idényben az UEFA-kupa döntőjébe vezette a piros-kékeket. A fináléban összesítésben 3–1-re veszített csapata a Real Madrid ellen.
A magyar válogatott szövetségi kapitányaként nyolc mérkőzésen dirigálta nemzeti csapatunkat. Az elmúlt évtizedben a Videoton tiszteletbeli elnökeként dolgozott a magyar labdarúgás sikeréért.
Emlékét megőrizzük!