Ez történt a 33. fordulóban
Nem, hogy tisztult volna a kép a másodosztályú labdarúgó bajnokság tegnapi, harmincharmadik fordulójában, még inkább összekuszálódtak a sorok a táblázat hátsó fertályában. Csapatunk “érdekes” körülmények között, a találkozó 96. percében szenvedett vereséget a Budaörs ellen, így nem sikerült ellépni riválisaitól.
A kiesés réme a fél mezőnyt érinti, a tizenegyedik Siófoktól lefelé még bármelyik együttes retteghet. A Sopron fővárosi vereségének köszönhetően matematikailag is elbúcsúzott a másodosztálytól. A Zalaegerszeg úgy kapott ki két góllal Soroksáron, hogy a hazaiak még két tizenegyest is elhibáztak, míg a Szeged csak egy pontot tartott otthon a Mosonmagyaróvár ellen. A Budafok és a Dorog bravúros győzelmével lélegzetvételnyi előnyhöz jutott a vetélytársakkal szemben, ellenben a Kazincbarcika és a Szolnok egyre nehezebb helyzetbe sodródik.
Eredmények: Budaörs-Aqvital FC Csákvár 2-1, MTK-Sopron 4-1, Soroksár-Zalaegerszeg 2-0, Szeged-Mosonmagyaróvár 0-0, Budafok-Cegléd 2-1, Kazincbarcika-Győri ETO 2-4, Szolnoki MÁV-Békéscsaba 1-4, Dorog-Kisvárda 1-0, Gyirmót-Vác 0-0.
A Nyíregyháza-Siófok összecsapást ma este rendezik.