Rangadó vár a fiatalokra

Szerzo:
Feltoltve: 2018.március 28

Bár már javában zajlik a bajnokság tavaszi idénye az utánpótlás csapatok számára is, honlapunk csak most “kapcsolódik” be klubunk gyerekcsapatainak küzdelemsorozataiba.

A legidősebbek, az U19-es, illetve U17-es gárda a Komárom-Esztergom megyei igazgatóság által szervezett Közép C bajnokságban szerepelnek. Tizenhat forduló után előbbi a negyedik, utóbbi a hatodik helyen tanyázik. A hét végén rangadón, Dorogon lépnek pályára.

A fiatalabbak, az U15-ös és U14-es együttes a Fejér megyei igazgatóság égisze alatt zajló II. osztály Közép-nyugati csoportjában szerepelnek, s tizenhat játéknap után a kilencedik, illetve negyedik helyen tanyáznak. Kimondottan nehéz feladat vár rájuk szombaton, hiszen hazai környezetben a listavezető Főnix gárdáit látják vendégül.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020