Nem nyaralni jöttünk …

Szerzo:
Feltoltve: 2018.február 7

Csapatunk “őskövületének”, szurkolóink egyik kedvencének számít Molnár Csaba, aki a keret tagjai közül a legrégebben viseli a csákvári mezt.

Két hét távollét a családtól, pláne, hogy alig néhány napja született meg első gyermeked, nem egyszerű át- vagy pontosabban túlélni.

– Személy szerint nekem különösen nehéz, hiszen az otthoni influenzajárvány miatt eleve kevesebbet foghattam kézben a kisfiam, de már nincs messze a vasárnap, már vágom a centit – felelte honlapunk érdeklődésére Molnár Csabi. – Szerencsére minden rendben van otthon a családdal, már nagyon várnak haza. Ami magát az edzőtábort illeti: kiváló helyen készülhetünk, az időjárás, a szálloda, a pálya parádés, azaz nyugodtan mondhatom a többiek nevében is, jól érezzük magunkat. Igaz, nem egyszerű két naponta meccset játszani és közben edzeni, de hát nem is nyaralni jöttünk. A szabadidőnkben igyekszünk olyan csapatépítő programokat csinálni, mely erősíti a közösséget. Szerintem jó úton haladunk.

Az ősszel több hetet kénytelen voltál kihagyni.

– Volt is lemaradásom, de mindent elkövetek, hogy mihamarabb utolérjem magam. A felkészülést egyetlen edzés kihagyása nélkül végig csináltam, az erőnlétemmel remélem nem is lesz gond. A kihagyás miatt a formámon érthető módon akadt javítani való, de bízom benne, ahogy közeledik a bajnoki rajt, úgy leszek egyre frissebb, úgy javul a játékom minősége és én is hozzátehetek valamit, hogy elérjük célunkat. Érzem a szakmai stáb bizalmát, s ezt szeretném jó játékkal meghálálni.

Csapatunk legközelebb holnap délelőtt, a Sahtar U21-es gárdája ellen lép pályára.

 

 

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020