Akár fordított eredmény is születhetett volna

Szerzo:
Feltoltve: 2017.október 31
gól

Vasárnap délután csapatunk óriási küzdelemben 1-0-ás vereséget szenvedett Nyíregyházán, a másodosztályú labdarúgó bajnokság tizenötödik fordulójának mérkőzésén. Olyan meccsen, ahol a találkozó esélyesének tartott hazai gárda 80 percen keresztül csak szenvedett ellenünk, s ha egy picit szerencsésebbek vagyunk, akár nyerhettünk is volna. Egyetlen pillanatra sem a túlélésért játszottunk, nem álltunk be bekkelni, bátran felvállaltuk a támadásokat és helyzeteket dolgoztunk ki. Különösen az első félidőben örülhettek a hazaiak, hogy megúszták kapott gól nélkül, de a szünet után is volt még lehetőségünk a gólszerzésre. Rétyi Tamás – kétszer is -, Máté János vagy éppen Molnár Tibor egyaránt bevehette volna Jova Levente kapuját, de a hazaiak portása remek formában védett. Ahogy ez pedig lenni szokott, a kimaradt helyzetek megbosszulták magukat, a hajrában a hazaiak begyötörtek egy gólt és végül otthon tartották a három pontot.

- Felkészültünk arra, hogy dominálni fog a Nyíregyháza, de a kontratámadások révén mi sem mondtunk le a gólszerzésről. Voltak is helyzeteink, talán, ha rutinosabb játékosok kerülnek a kapu elé, bár olyan is volt, amikor tapasztalt futballista hibázott… Szép játék a futball, de olykor kegyetlen, ahogyan most velünk szemben is az volt – nyilatkozta a találkozót követően vezetőedzőnk, Szijjártó István.

Csapatunk legközelebb vasárnap 16 órakor, a Dorog ellen próbálkozhat meg a javítással.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

code

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>