Utolsó hat meccséből ötször nyert és nem kapott gólt vasárnapi vendégünk

Szerzo:
Feltoltve: 2017.október 6

Vasárnap már a tizenkettedik fordulót rendezik az idei másodosztályú labdarúgó bajnokságban. Csapatunk a Szolnoki MÁV FC gárdáját fogadja Csákváron. A találkozó 17 órakor kezdődik, az összecsapást Bogár Gergő vezeti, segítői Vígh-Tarsonyi Gergő és Mohos Milán lesznek.

Már megszokhattuk, hogy minden idényben akad az előzetes favoritok mellett egy olyan gárda, mely “fekete lóként”, a surranó pályán haladva keveredik a feljutásért vívott harcba. Ebben a szezonban a Szolnoki MÁV együttese tölti be ezt a szerepet. Az Antal Gábor, Balogh Pál duó által vezényelt Tisza-parti alakulat remekül szerepel ősszel. Az eddig lejátszott tizenegy találkozóból csupán kétszer, a Szeged és az MTK ellen maradt pont nélkül, ellenben hatszor is nyerni tudott, többek között nyert Kisvárdán(!) és a ZTE ellen is. Pedig a szezont nem kezdték jól a kék-fehérek, az ötödik forduló után még mindössze három ponttal előzték meg csapatunkat, mára azonban ez a különbség 18(!) pontra duzzadt. Utoljára augusztus 23-án szenvedett vereséget a MÁV, az azóta lejátszott hat meccsen a megszerezhető 18 pontból 16-ot begyűjtött, tizenegy gólt szerzett, s mindössze kettőt kapott.

Az egykori betonkeménységű szolnoki védőpárosból mára edződuóvá lett Antal, Balogh kettős az elmúlt évek szisztematikus munkájával teljesen a maga képére formálta csapatát. Nem véletlen, hogy a listavezető MTK-val holtversenyben messze a legkevesebb gólt kapta az együttes: hét összecsapáson lehúzta a rolót Hrabina Alex, míg négy meccsen (Dorog, Szeged, MTK, Kisvárda) kétszer, kétszer zördült meg a hálója. Rendkívül masszív védekezésből, szinte kivárásra játszva futballozik a Szolnok. Az élmezőny tagjaihoz képest talán kevesebb lehetőséget dolgoznak ki Olasz Dénesék, ám a kínálkozó helyzeteket jó százalékban értékesítik.

Nem árt tehát óvatosnak lennünk vasárnap, nem mehetünk fej nélkül ellenfelünknek, különben ismét kellemetlen meglepetésben részesülhetünk.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020