Paudits góllal búcsúzott

Szerzo:
Feltoltve: 2017.január 25
Paudits Patrik

Hetek óta téma volt a zuhanyhíradóban, hogy az őszi idényben nyolc gólig jutott fiatal támadónkat, Paudits Patrikot több élvonalbeli, illetve NB II-es élcsapat is megkörnyékezte. Bár Horváth Roland távozása után szerettük volna megtartani az élő szerződéssel rendelkező “Babát”, végül mégis másképpen alakult …

- Az az igazság, olyan ajánlatokkal bombázták Pauditsot, mellyel mi nem tudunk, de nem is akarunk vetekedni – ismerte el klubunk tulajdonosa, Nagy Sándor. – Csatárunk végül eljutott odáig, hogy minden áron menni szeretett volna. Mi pedig ahogy eddig, úgy most sem akartuk megnehezíteni tehetségeink dolgát, s miként annak idején Gajdos Zsolt, Horváth Roland vagy Makrai Gábor esetében is, nem állunk boldogulása útjába. Kis klub vagyunk, igyekszünk úgy felépíteni tehetségeinket, hogy felfigyeljenek rájuk a tehetősebb, nagy múltú gárdák. Mivel mindenben megegyeztünk a Zalaegerszegi TE-vel, Paudits Patrik ma este elköszön tőlünk, s holnaptól már a zalai kék-fehérekkel készül a tavaszi folytatásra. További pályafutásához sok sikert kívánunk.

Paudits Baba ma még pályára lépett büki edzőmérkőzésünkön és stílszerűen, góllal vette ki a részét az Ajka elleni 3-0-ás győzelmünkből.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

code

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>