Ma este, a Sopron ellen

Szerzo:
Feltoltve: 2016.május 6

A másodosztályú labdarúgó bajnokság huszonhatodik fordulójának összecsapásai már ma este megkezdődnek. Méghozzá éppen a mi mérkőzésünkkel …

Ma 19 órakor a táblázat kilencedik helyén álló, tőlünk tíz pontra lévő Sopron együttesét fogadjuk. Bár a papírforma alapján mi vagyunk a találkozó esélyesei, azért nem árt óvatosnak lennünk. Supka Attila csapata ugyanis az elmúlt években sok borsot tört az orrunk alá. Elég talán ha csak az őszi összecsapásunkra gondolunk, amikoris az idény legsúlyosabb vereségét (4-1) szenvedtük el a Hűség városában. Pedig nem volt annyira egyértelmű a találkozó, hiszen egy óra játék után még csak 1-0 volt az állás, ám volt egy rossz tíz percünk, s el is ment a meccs.

Sopronban hozzánk hasonlóan gondolkodnak, több fiatalnak is rendszeresen bizonyítási lehetőséget adnak. Ez viszont azt eredményezi, hogy meglehetősen hullámzó formát mutat a gárda: utolsó négy meccsén csak egy pontot szerzett és mindössze kétszer talált be az ellenfelek kapujába.

A mai találkozó 19 órakor kezdődik, Molnár Attila vezeti a mérkőzést, segítői Lémon Oszkár és Kepe Arnold lesznek.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020