Hiányzott a kreativitás, de az egy pont is pont

Szerzo:
Feltoltve: 2016.február 29
mt

Mint köztudott, csapatunk a hét végén 1-1-es döntetlent játszott Soroksáron. Ha azt nézzük, hogy a sereghajtó otthonában értünk el döntetlent, csalódásként is elkönyvelhetjük az eredményt, ha viszont azt vesszük, hogy tizenegy új, magasabb osztály is megjárt játékossal megerősített soroksári gárda ellen szereztünk pontot, nincs okunk a szomorkodásra.

- Bár nyerni mentünk a fővárosba, de a látottak alapján azt kell mondanom, az egy pont is pont – vélekedett a szombati találkozóról csapatunk vezetőedzője, Toldi Gábor. – Jól kezdtük a meccset, s a gólig rendben is volt a játékunk. Molnár Tibi révén megszereztük a vezetést, nyugodtan futballozhattunk, aztán a semmiből egyenlített a házigazda. A szünet után viszont már nem tudtuk azt játszani, amit elterveztünk. Sok technikai hiba csúszott játékunkba, s a megszokottól eltérően ezúttal hiányzott a kreativitás is belőlünk. Ennél többet tudunk.

Két meccs, két pont …

- Nagyon kiegyenlített a mezőny, így mint már korábban is mondtam, minden pontnak jelentősége van. A Soroksár közvetlen riválisunknak számít a kiesés elleni harcban, ám a döntetlennek köszönhetően nem tudott közelebb kerülni hozzánk. Nem szabad lógatnunk a fejünket,  a minimális célunkat elértük.

A hét végén újabb “hatpontos” meccs következik.

- Szombaton egy újabb potenciális vetélytársat, az Ajkát fogadjuk. Egyértelmű, hogy a három pont reményében lépünk pályára. Meggyőződésem, amennyiben valós tudásunknak megfelelő teljesítménnyel rukkolunk ki, megszerezzük első tavaszi győzelmünket.

A szombati bajnoki találkozó 17 órakor kezdődik Csákváron.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

code

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>