Hajdú foga bánta, öt meccset kapott a Fradi-játékos

Szerzo:
Feltoltve: 2015.október 30
index

Bár a papírformának megfelelően sima vereséget (4-1) szenvedtünk a Ferencváros elleni Magyar Kupa nyolcaddöntő odavágó mérkőzésen az Üllői úton, azért a jelek szerint csak a lelátóról tűnt békés “játszadozásnak” a kilencven perc. Három olyan mozzanata is volt a találkozónak, melynek következményei lettek.

Gróf Dávid a találkozó 13. percében, a tizenhatoson kívülre nyúlva, kézzel ért a labdához, ezért az asszisztens beintésére Molnár Attila játékvezető piros lappal kiállította kapusunkat. A Fegyelmi Bizottság ezért egy kupameccsre szóló eltiltással büntette hálóőrünket, aki így nem állhat a gólvonal elé a november 18-i visszavágó találkozón.

Már 4-0 volt az eredmény, mikor a hatvanadik perc táján a kapujából kivetődő Kovács Attilát a hazaiak centere, Busai Attila – nyilván nem szándékosan – fejbe rúgta. Cserekapusunk fejét elöntötte a vér, mentővel szállították a kórháza, ahol nyolc öltéssel varrták össze 10 venti hosszú sebét. A Fradi játékosát – annak ellenére, hogy súlyos sérülést okozott – semmiféle szankcióval nem büntette a játékvezető.

A meccs 91. percében a Fradi fiatal játékosa, Csilus Ádám elvesztette a fejét és a saját tizenhatosán belül, mikor a labda ott sem volt, lekönyökölte Hajdú Sándort, akinek egy foga bánta a durvaságot. Az azonnal kiállítás következményeként a Fegyelmi Bizottság 5(!) kupameccsre eltiltotta a zöld-fehérek védőjét.

 

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

code

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>