Folytassa Csákvár!
Néhány évtizeddel ezelőtt óriási népszerűségnek örvendet a “Folytassa …” filmsorozat. Nos erre emlékezve, mi mást is kívánhatnánk magunknak a holnap kezdődő Magyar Kupa-sorozatban, minthogy “Folytassa Csákvár”!
Szerdán 17 órakor, a Nógrád megyei első osztályban szereplő Cered vendégeként megkezdi csapatunk szereplését az MK országos főtábláján. A tavalyi sorozatban minden előzetes várakozást felül múlt együttesünk és soha nem látott magasságig száguldott: sorra véve az akadályokat, a Bognár György dirigálta gárda bejutott a legjobb nyolc közé, s az elődöntőbe jutásért megrendezett páros csatában kapott csak ki a későbbi MK-győztes Ferencvárostól.
Idén valami hasonló bravúrban reménykednek szurkolóink, s ehhez az első lépést a Ceredvölgye VSE ellen tehetik meg Molnár Csabáék. Bár a labda gömbölyű, azaz valamennyi kupameccs kétesélyes, a cél egyértelműen a továbbjutás. Még akkor is, ha nyilván több olyan játékosunk is pályára lép majd, akik a bajnoki összecsapásokon eddig kevesebb lehetőséget kaptak.
A szerdán 17 órakor kezdődő összecsapás játékvezető Jakab Árpád lesz.