Bent marad(hat) a Siófok?

Szerzo:
Feltoltve: 2015.június 2

A Nemzeti Sport Online remekül összefoglalta az NB I-es létszám-csökkentés körüli mizériát. Íme:

“A Magyar Labdarúgó-szövetség hétfői ülésén eldőlt, hogy a labdarúgó NB I 2015–2016-os szezonja tizenkét csapattal indul el, valamint hogy nem rájátszásos rendszerben lesz az első osztály, hanem dán modellt alkalmaznak, és három kört játszanak az együttesek.

Mint ismert, az NB I-es csapatok közül a Győri ETO mellett a Pécsi MFC, a Nyíregyháza Spartacus, a Kecskeméti TE és a Lombard Pápa sem kapott licencet a következő idényre, így az MLSZ terve – mely szerint a 2016–2017-as szezonban már 12 csapatos lesz az első osztály – már az ősztől megvalósul, és nem kell feltölteniük az élvonal mezőnyét a másodosztályból ahhoz, hogy páros számú csapat legyen az NB I-ben.

Utóbbi négy csapat közül egyik sem felelt meg az NB II követelményeinek sem, így csak az NB III-ban vagy a megyei első osztályban indulhatnak, ha a döntésről szóló nyilatkozat kézhezvételét követően 48 órával benyújtják a nevezési szándékukat.

Török Gábor elnökségi tag elmondta, egyedül a Nyíregyháza járult hozzá, hogy nyilvánosságra hozzák, miért nem kapott licencet, amit sajnálatosnak vél, mert „a szurkolók dühe inkább a klubvezetők felé kellene, hogy irányuljon, nem az MLSZ felé”.

– A Szparinak 2015 márciusáig kellett volna rendeznie a Diego Balbinot felé fennálló tartozását, ám ennek csak 2015 májusában tett eleget – mondta Török Gábor. – Hogy gondolkodtunk-e a mérséklésen? Sajnáljuk a Nyíregyházát, mert tudjuk, hogy rendezettek a viszonyok a klub háza táján, de nincs olyan, hogy valaki “féllicencet” kap.

Az MLSZ elnökségi ülésén döntöttek a lebonyolításról is. Két modellen gondolkodtak, végül a dán bajnoksághoz hasonlót fogadták el, mely szerint a csapatok háromszor találkoznak egymással az idény során. Miután otthon és idegenben is megvívtak egymással, az előző idény első hat helyezettje hazai pályán vív meg hat találkozót és vendégként ötöt, míg a 7–12. helyen zárók fordítva.

Az MLSZ elvetette a rájátszás ötletét, mivel úgy vélik, az alsóházi rájátszásban azok a csapatok, amelyek már nem eshetnek ki, de sokkal feljebb sem kerülhetnek, unalmas mérkőzéseket játszanának. “

Ezek szerint, mivel a Vasas és a Békéscsaba feljutott az NB I-be, s onnan csak egy csapat, a Dunaújváros érkezett, a másodosztály mezőny 15-ra csökkent. A versenyszabályzat szerint a három NB III-as csoport legjobb második helyezettje, azaz a Putnok léphet(ne) előre, ám a borsodiak nem rendelkeznek licence-szel. A sorban a következő kedvezményezetett az NB II. legjobb kiesője, azaz a Siófok együttese.

A kérdés már csak az, hogy a Balaton-partiak anyagi helyzete lehetővé teszi-e a másodosztályú indulást …

 

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020