Vége: Soroksár-Aqvital FC Csákvár 1-4 (1-0)

Szerzo:
Feltoltve: 2015.március 28

A labdarúgó NB II. huszonegyedik fordulójában idegenben, a fővárosban lép pályára csapatunk.

A két vezetőedző már ki is jelölte kezdőcsapatát: ezek szerint Lisztes Krisztián a múlt héten megsérült Farkas helyére a fiatal Gyuráczot állította a védelem tengelyébe, míg a több hetet kihagyó Péter Antal és Pál András felépült, így visszakerültek  az együttesbe. Toldi Gábor nem nyúlt bele elmúlt hetekben megszokott együttesébe, viszont kispadunk végre kiegészült, lévén a közelmúltban sérüléssel bajlódók közül Köntös Dániel és Hajdú Sándor is játékra jelentkezett.

Soroksár SC-Aqvital FC Csákvár 1-4 (1-0)

Haraszti úti pálya, 600 néző, vezeti: Kiss Norbert (Kóbor, Huszár)

Soroksár: Holczer – Simita, Pandur, Gyurácz, Gohér – Lannert (Szenes) – Péter (Kovács D.), Huszák, Sándor I., Pál A. (Balaskó)- Lovrencsics. Vezetőedző: Lisztes Krisztián.

Csákvár: Milinte – Fényes Sz. , Szalai T., Dulló, Kocsis G. – Domján – Molnár T. (Horváth R.), Nyilasi B. (Oldal), Bakos, Molnár Cs. (Köntös)- Gajdos. Vezetőedző: Toldi Gábor.

1. perc: Elkezdődött a találkozó, mi tiszta fehérben, a hazaiak szokásos sárga-fekete szerelésükben léptek pályára.

2. perc: Az első próbálkozás Gajdos Zsolt nevéhez fűződik, de 20 méteres lövését blokkolta Pandur.

4. perc: Bakos bal oldali szögletét a röviden megcsúsztatta Gajdos, de középen lemaradtak a belsők.

9. perc: Lovrencsics jobb oldali beadásánál Pál aláfeküdt a tizenegyes ponton Milintének, aki nagyot esett, a játékvezető szabadrúgást ítélt a javunkra.

Negyedóra telt el a mérkőzésből, a két együttes egyelőre a mezőnyben birkózik.

16. perc: Domján átadása után Molnár Tibor emelt a kapu elő a jobb oldalról, de Pandur szögletre fejelte a labdát.

20. perc: Lovrencsics rendkívül harcosan szerzett labdát Kocsistól a jobb oldali szögletzászlónál, beadását Sándor István 3 méterről kapura fejelte, Milinte azonban hihetetlen bravúrral hárítani tudott.

24. perc: Pál kapott remek indítást a balösszekötő helyén, bár úgy tűnt, Fényes szerelni tudja, a labda visszapattant elé az ötös bal sarkánál, a csatár pedig jobbal, okosan a hosszú sarokba tekert, 1-0.

33. perc: Hosszú idő után veszélyeztettük megint a soroksári kaput: Gajdos a tizenhatos bal sarkáról lőtt, Holczer a jobb kapufánál, vetődve hárított.

35. perc: Kocsis a bal oldali vonal mellől, jobbal tekert a kapu elé, Holczer kilépve a gólvonalról, Gajdos fejéről szedte le a labdát.

42. perc: Gohér bal oldali beadását a hosszúról Lovrencsics visszafejelte, Huszák tovább csúsztatta, Sándor stukkolása azonban a léc fölött hagyta el a játékteret.

45. perc: Kiss játékvezető lefújta az első félidőt.

A mezőnyben hiába vagyunk partiban a hazaiakkal, kapura a Soroksár sokkal veszélyesebb. Sajnos egyelőre nem tudtunk élni azzal a sansszal, amit a vendéglátók védelmének bizonytalankodása adott, ugyanakkor Huszák, Sándor és Lovrencsics semlegesítése okozott fejfájást hátsó alakzatunknak.

46. perc: Elkezdődött a második félidő, a szünetben cseréltünk, Molnár Tibor helyére Horváth Roland érkezett.

47. perc: Óriási egyenlítési alkalmat hibáztunk el: hosszú indítás átszállt Pandur felett, Gyurácz a tizenegyes ponton luftot rúgott, ám Gajdos és Horváth Roland későn eszmélt és a kivetődő Holczer eltenyerelte a labdát.

48. perc: Lovrencsics Szalai szorításában öt méterről lőtt, Milinte nagy bravúrral szögletre tenyerelte. A jobb oldali sarokrúgás után Domján a gólvonalról végta ki a labdát.

49. perc: Horváth Roland a jobb oldali alapvonalról remekül tálalt középre, érkezett Gajdos és az ötösről a jobb sarokba helyezett, 1-1.

50. perc: Molnár Csaba a bal oldali alapvonalról középre emelt, ám Horváth Roland egy lépésre a gólvonaltól nem érte el a labdát.

52. perc: Péter Antal helyére Kovács Dániel érkezett.

58. perc: Bakos bal oldali szabadrúgását a hosszú saroknál Gajdos alig csúsztatta a kapu mellé.

61. perc: Gyurácz emelt a leshatárról induló Lovrencsics elé, aki azonban elforgolódta a lehetőséget az ötösön.

62. perc: Bakos a jobb oldali vonal mellől pontosan emelt középre, Gajdos remekül emelkedve 8 méterről fejelt a bal felsőbe, 1-2.

65. perc: Bakos bal oldali szögletét Nyilasi Bálint 8 méterről fejelte a bal alsó sarokba, 1-3.

70. perc: Dulló Martin kapott sárga lapot.

72. perc: Molnár Csaba középről, 20 méterről alig lőtt a jobb alsó sarok mellé.

76. perc: Simita buktatta Horváth Roland, villant sárga.

77. perc: Bakos bal oldali szabadrúgását az egy perce becserélt Oldal Tibor két lépésről helyezte a bal sarokba, 1-4.

86. perc: Gajdos és Horváth okozott fejfájást ismét a hazai védőknek, végül nagy nehezen kivágta a labdát Gyurácz.

88. perc: Huszák Tamás kapott sárga lapot.

90. perc: A játékvezető kettő perces hosszabbítást jelzett.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020