Ódé Norbert távozik

Szerzo:
Feltoltve: 2013.december 17

Bár még nem kezdődött el az átigazolási időszak, már megvan az első távozónk.

– Mindenben megegyeztem Ódé Norberttel, elfogadtam indokait, így nem gördítettem semmiféle akadályt távozási szándéka el – tájékoztatta honlapunkat csapatunk tulajdonosa, Nagy Sándor. – Tudomásom szerint Norbi már meg is egyezett egyik riválisunkkal, a tavalyi bajnok, jelenleg hatodik helyen tanyázó Budaörssel.

A 23 éves védő az MTK-ban nevelkedett, onnan 2011. nyarán került kölcsönbe Budaörsre, majd 2012 augusztusában igazolt Csákvárra. A tavalyi másodosztályú bajnokságban 18 mérkőzésen lépett pályára és egy gólt szerzett. Idén ősszel mind a 16 meccsen a keretben volt, és tizenháromszor szerepet is kapott Bognár György vezetőedzőtől.

Ódé Norbert további pályafutásához sok sikert kívánunk.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020