Vereség Zalaegerszegen
A 27. forduló nyitányaként Zalaegerszegre utazott a csákvári együttes. Bár a mérkőzést mi kezdtük aktívabban, a kialakított helyzeteket nem sikerült gólra váltani, míg a hazaiak éltek a lehetőségeikkel. A 31. percben Kocsárdi futott fel a jobb oldalon, és erőszakolta be a labdát középre, a lepattanó labdára Seye érkezett, aki a hosszú sarokba fejelt. Hat perccel később Grbic szabadrúgása ment a felső léc alá (2:0), míg a 43 minutumban ismét Seye érkezett egy szögletre megelőzve a védőjét így növelve a hazai előnyt.
A második játékrészben sorra alakította ki a ZTE a helyzeteit, de rendre Geleiben kötött ki a labda. Aztán a hosszabbításban Pavicevic labdaszerzése után lőtte ki a rövid alsót és alakította ki a végeredményt (4:0).
MESTERMÉRLEG:
Simon Antal: – Tompán kezdtük a mérkőzést, vezetésünk után azonban feljavult a teljesítményünk, és magabiztos előnnyel zártuk a félidőt. A folytatásban sem lassítottunk, fontos siker volt egy szervezett csapat ellen.
Bognár György: – Jobban játszott az ellenfél, de a sikerhez néhány pillanatban kellett némi játékvezetői segédlet is, míg mi két kétesnek tűnő ítéletnél nem kaptunk tizenegyest. Ennek ellenére megérdemelten nyert a ZTE.