Értékelés I.: az első perctől megvolt az összehang

Szerzo:
Feltoltve: 2022.május 27

Bár a bajnoki év végi bizonyítványosztás már megtörtént, ám az osztályfőnök értékelése, a szülői (szurkolói) értekezlet, tájékoztató még hátra van. Mivel év közben váltás történt a szakvezetői poszton, az új „főnök” érthető módon csak arról az időszakról beszél, amikor az ő kezében volt a karmesteri pálca. Az elkövetkező napokban Tóth Balázst faggatjuk az általa is átélt kilenc fordulóról.

Tizenkilencedik, azaz kieső helyen tanyázó együttest vettél át március végén. Mikor először léptél a csákvári öltözőbe, mit láttál a játékosok szemekben?

– Úgy érzem, jól sikerült az első találkozásom a csapattal. Profi pályafutásomat csak néhány éve, 38 évesen hagytam abba, így legbelül még játékosnak érzem magam és ez segít, segített átérezni a problémáikat. A „belépőm”, a kommunikáció jól sikerült, mert azt láttam rajtuk, úgy néznek rám, mintha egy idősebb játékos szólna hozzájuk. Persze az is segített, hogy sok játékost személyesen is ismertem az öltözőben. Csapattársak vagy ellenfelek voltunk a közelmúltban. Várakozást és bizonyítási vágyat sugaltak a rám szegeződő tekintetek.

Megkerülhetetlen a kérdés: öt nyeretlenül megvívott találkozó után érkeztél az Aqvital FC-hez. Milyen állapotban volt a keret mentálisan, fizikálisan, csapategység szempontjából?

– Köszönetet kell mondjak Bajor Ricsinek, a csapat erőnléti állapota nagyon rendben volt. Mentálisan viszont akadtak problémák. Egyéni beszélgetésekkel a játékosok többségének tudtam segíteni, de olyan is volt, akinél mindez nem sikerült. Ezek abból adódtak, hogy olyan ígéreteket kaptak, melyek az én elveimmel nem egyeztethetőek össze, szembe mentek vele. Meg kell említenem ugyanakkor, hogy Hegedűs Feri remek munkát végzett a kapusokkal, akik fizikálisan és mentálisan is topon voltak.

Olyan játékosoknak is bizalmat szavaztál, akik korábban alig játszottak, másokat viszont simán kihagytál …

– Egy fiatal csapatnál a legnehezebb megtartani az állandóságot. Sok játékosunk volt és mindenkinek játéklehetőséget adni ilyen kiélezett helyzetben, úgy vélem felelőtlenség. Amikor leültem velük beszélni, őszintén elmondtam mindenkinek, ha edzésen extrán dolgozik, akkor annak lesz eredménye, de nem ígértem senkinek semmit! Kerestük azokat a játékosokat, akik könnyen alkalmazkodnak az elveinkhez és egymáshoz is. A legjobb példa erre László Noel, aki nagyon keveset játszott évközben, lehetőséget kapott és a védekezésben jó teljesítményt nyújtott az utolsó kilenc meccsen. Nálam egyébként az elejétől kezdve felértékelődött, az idősebb játékosok, Vaskó Tomi, Baracskai Roli, Dulló Martin, Takács Tomi szerepeltetése, előtérbe helyezése. És természetesen fel kellett zárkóztatni melléjük a “középkorú” játékosokat is, Kártik Bálintot, Karacs Danit, Mészáros Dávidot. Egy öltözőt soha, sehol nem a fiatalok vezetnek és a mérkőzéseken sem ők a vezető személyiségek. Én is átéltem, tudom miről beszélek. A szegedi mérkőzésünk után találkoztunk is egy olyan problémával, ami a rossz hatással volt a csapatra. Ezt érzékelve olyan döntéseket kellett hoznunk, melyek ha nem is voltak szimpatikusak, de mindenkinek segítettek abban, hogy tisztán lássák a helyzetet. Ha egy hajóban ülünk, akkor egy irányba is kell evezzünk! Rotálni is csak akkor szabad, ha tudatosan végezzük. Nekünk például azért kellett, mert 3-4 játékos fegyelmezetlen volt és egyszerre estek ki egy kiesési rangadóra.

Mikor érezted úgy, hogy egy hullámhosszon vagytok a csapattal?

– Az elejétől kezdve úgy éreztem, hogy közös nevezőn vagyunk, megvan a kellő összhang, jól működünk együtt a csapattal. Ebben óriási segítségemre volt Bodor Boldizsár, akinek hozzám hasonlóak az elképzelései, jó érzéke van megtalálni a közös hangot a játékosokkal. A folyamatos visszaigazolás, megerősítés bizalmat árasztott a játékosok felé és ezt látva jöttek az eredmények.

 Volt olyan pillanat, amikor megfordult a fejedben, hogy kiesünk?

– A kiesés gondolata kicsit sem járt a fejemben, annak ellenére sem, hogy csak az utolsó meccsen dőlt el a sorsunk. A stressz faktor viszont mindvégig magasan volt …

Tóth Balázst értékelőjének második részében már a jövőről is faggatjuk …

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020