Gyirmót-Aqvital FC Csákvár 1-0 (1-0)

Szerzo:
Feltoltve: 2021.január 23

Ma délidőben lejátszotta bajnoki rajt előtti utolsó felkészülési mérkőzését csapatunk. A mai találkozón, nyolc hónappal keresztszalag-szakadása után, visszatért a pályára belső védőnk, Tányéros Ádám.

Gyirmót-Aqvital FC Csákvár 1-0 (1-0)

Alcufer-stadion, zárt kapuk, vezette: Görög Márió (Bertalan Dávid, Bede Tamás)

Gyirmót: Rusák – Major N., Németh B. (Hajdú), Széles, Szegi – Nagy P., Vass Á., Vogyicska – Herjeczki (Horváth O.), Lencse, Heffler N.  (Simon A.). Vezetőedző: Csertői Aurél.

Aqvital: Markek – Major G., Vaskó, Koch (Csató), László – Mészáros D. (Nándori), Madarász (Posztobányi) – Kocsis B. (Baracskai), Kártik (Magyar), Sejben (Mim) – Daru (Vörös). Vezetőedző: Visinka Ede.

10. perc: Németh Bence egy rossz mozdulatot követően a földön maradt. Hosszas ápolás után mentővel kórházba kellett szállítani. Helyére Hajdú Ádám érkezett.

16. perc: Sejben eladta a labdát a tizenhatosunk előterében, Vogyicska lekészítette lövésre Lencsének, a hazaiak újdonsült csatára pedig 16 méterről a bal alsóba helyezett, 1-0.

46. perc. Mindkét csapat cserélt a szünetben: a hazaiaknál Herjeczki és Heffler helyére Horváth Olivér és Simon András, nálunk Sejben Viktor helyére Mim Gergő érkezett.

65. perc: Hat helyen változtatott Visinka Ede: Koch, Mészáros, Kártik, Madarász, Daru és Kocsis helyére Csató, Nándori, Posztobányi, Magyar, Vörös és Baracskai érkezett.

73. perc: Tányéros ádám nyolc hónappal súlyos sérülése után ismét a pályán, Vaskó Tamást váltotta a hajrára. Major Gergő helyére Dénes érkezett az utolsó negyedórára.

74. perc: Vörös Tamás lépett ki a védők közül, ám Rusák remek tempóban mozdult ki kapujából és felszedte előle a labdát.

A kevés helyzetet hozó találkozón egyetlen hibánk elég volt a Gyirmótnak, hogy megnyerje a találkozót. A mezőnyben nem futballoztunk rosszul, méltó partnere voltunk a feljutásra pályázó hazai gárdának. A felkészülési meccsek sora ezzel véget ért, a jöv hét végén már bajnoki pontokért lépünk pályára a Vasas ellen.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020