Egyszer már közel voltam Csákvárhoz …

Szerzo:
Feltoltve: 2021.január 5

Amint arról tegnap már beszámoltunk, klubunk mindenben megegyezett a tizenkétszeres válogatott Vaskó Tamással. Az élvonalban Újpesten bemutatkozott védőt a kötelező orvosi vizsgálat után sikerült “elcsípnünk”.

Azt mondják, ami késik, nem múlik …

– Valóban, egyszer már közel voltam az Aqvital FC-hez, ám az utolsó pillanatban mégsem jött össze a kapcsolat – felelte honlapunk érdeklődésére Vaskó Tamás. – Még Szíjjártó István hívott 2019-ben Csákvárra, mivel azonban ő időközben távozott a klubtól, az én szerződtetésem is elmaradt.

Rutinos, sok nagy csatát megélt játékos, aki most egy kiesés elől menekülő, fiatal gárdához érkezett.

– Szeretem a kihívásokat. Több csapatban megfordultam már pályafutásom során, ám ennyi fiatal sehol nem volt a keretben, mint itt. A Csákvár néhány éve új útra lépett. Igyekszik nevelni, felfuttatni játékosokat, s ez követendő példa lehet mások számára is. Úgy gondolom, tapasztalatommal segíteni tudom az itt lévő fiatalokat. Azt várják tőlem, hogy fogjam össze őket, legyek segítségükre pályán és azon kívül is. Már csak a koromnál fogva is egyelőre keveseket ismerek a keret tagjai közül a bajnokságokból, csupán néhány “idősebb” játékossal találkoztam ellenfélként. Bár rangidős leszek az öltözőben, most nekem kell beilleszkednem a társaságba, de nem hiszem, hogy ezzel bármilyen problémám is adódna. Erre tökéletes alkalmat kínál a csütörtökön kezdődő edzőtábor, illetve a bajnoki rajt előtti néhány felkészülési mérkőzés.

Már csak egyetlen megjegyzés a végére. Fura volt látni az elmúlt szezonban nevét egy NB III-as gárda összeállításában …

– Mikor eljöttem Angyalföldről, szerettem volna az NB II-ben játszani, ám az utolsó pillanatban meghiúsult a szerződésem Csákváron. Nem akartam kicsúszni az időből, így elfogadtam az az újra nagy terveket szövögető Eger ajánlatát. Nem bántam meg. Profi körülmények közé kerültem, ahol a klubvezetőtől kezdve az edzőig mindenki magasabb osztályba vágyott. Szép emlékekkel búcsúztam el decemberben a klubtól.

Remélhetően Vaskó Tamással sikerül stabilizálni hátsó alakzatunkat, s ahogy megszoktuk tőle korábban például Újpesten, igazi vezér lesz csapatunknál is.

Isten hozott Vaskó Tomi Csákváron!

 

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020