Érthetetlen … Magyarázza már el valaki!

Szerzo:
Feltoltve: 2020.szeptember 15

Lehet, hogy csak mi vagyunk érthetetlenek, de elmagyarázhatná már valaki, mi alapon dől el, hogy ki, mikor, meddig kényszerül karanténba, illetve ki és mikor térhet vissza a pályára. Nem akarunk személyeskedni, de kénytelenek vagyunk csapatokat megnevezni – előre is elnézést kérve tőlük -, hogy érthető(bb) legyen értetlenkedésünk.

Mint köztudott, az augusztus 30-i, soroksári meccset követően koronavírus-fertőzésre utaló jelek mutatkoztak egyik játékosunkon, emiatt megszűrték az egész csapatot, illetve a teljes szakmai stábot, kisegítőket, klubvezetőket. Miután kiderült, hogy 6 játékosunk, egy edző, illetve egy klubvezető koronavírusos, a teljes keretet, tehát a negatív tesztet produkálókat is karanténba helyezték. Egészen szeptember 10-ig senki(!) nem hagyhatta el lakhelyét. Most úgy utazunk el a holnapi bajnoki találkozóra, hogy a felgyógyult vezetőedzőnk, negatív teszt ellenére sem lehet ott a meccsen, meggyógyult játékosaink két negatív teszt ellenére is egy hónapig(!) nem edzhetnek, illetve az egészséges játékosaink összesen öt edzésen vehettek részt ebben a hónapban.

És most jönnek az egymásnak ellentmondó hírek …

A Paks együttesének egészséges játékosai, ifistákkal kiegészülve, a karanténból érkezve, edzés nélkül léptek pályára a Ferencváros elleni bajnokin … (A Duna-partiak nem halaszthatták el a meccset. A Ferencváros álláspontja ugyan érthető a BL-találkozó előtt, de akkor sem sportszerű, hiszen egy elhalasztott meccsen, akár a fakóval is kiállhattak volna.)

Mai hír: a Debrecen keretében több koronavírusos személyt találtak a tegnapi tesztelés után! “A csapat az előírásoknak megfelelően a negatív tesztet produkálókkal utazik Kaposvárra, a szerdán 16.30 órakor kezdődő bajnokira” -írja a dvsc.hu. (Tehát nem kényszerül karanténba a teljes keret, mint nálunk.)

A DEAC két játékosának tesztje pozitív lett a mai hírek szerint, őket elkülönítették, a többiek viszont gőzerővel készülnek a holnapi, Kazincbarcika elleni bajnokira. (A többieknek miért is nem kell karanténba vonulni, míg meglesz a két negatív teszt, mint Csákváron?)

Elmarad a Szeged-PSG férfi kézilabda BL-mérkőzés, mert a hazai gárda keretében többen is koronavírusosak lettek. (Tehát az egészségesek sem lépnek pályára.)

Az NB III-ban például a THSE-Szabadkikötő gárdájának már három bajnoki meccse maradt el, mert néhány játékosa elkapta a fertőzést. (Tehát a jelek szerint nem csak egy meccset lehet elhalasztani.)

És az utolsó: a hét végi Magyar Kupa-fordulóban az NB I-es, NB II-es gárdák ellen pályára lépő alacsonyabb osztályú csapatoknak kötelező tesztet csináltatni, melyet az MLSZ finanszíroz. (És mi van a többi együttessel, az NB III-as játékos nem fertőzhet meg megye egyest vagy fordítva?)

Egyértelmű, az egészség a legfontosabb, minden más háttérbe szorul most. Akkor azonban olyan szabályokat kellene hozni, mely mindenkire egyformán érvényes!

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020