Ismét hazai környezetben

Szerzo:
Feltoltve: 2020.július 6

Az egyhetes edzőtábor végeztével mától ismét ismerős közegben, hazai környezetben folytatja felkészülését csapatunk.

– Remek körülmények között, ideális környezetben dolgoztunk a mátraházi olimpiai központban – felelte honlapunk érdeklődésére csapatunk vezetőedzője, Visinka Ede. – Kifogástalan minőségű pálya, konditerem állt a rendelkezésünkre, minden előre eltervezett munkát el tudtunk végezni. Egy rossz szavam sem lehet a játékosokra, mindenki nagyon odatette magát. Tervezett keretünkből egyedül Magyar Zsolt hiányzott, ő még különmunkát végez korábbi sérülése miatt. Egy régi-új játékossal erősödtünk, ma visszatért közénk és azonnal be is kapcsolódott a közös munkába Nándori Botond. Rá Tányéros Ádám sérülése miatt különösen fontos szerep hárulhat az ősszel. Szeretnénk még egy, esetleg két rutinos játékost szerződtetni, hiszen nagyon hosszú lesz a szezon és talán még soha ilyen erős nem volt az NB II, mint most lesz.

Csapatunk első felkészülési mérkőzését szerdán 18 órakor, Tatabányán vívja.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020