Tányéros Ádám marad, mégis hiányozni fog

Szerzo:
Feltoltve: 2020.június 5

Egy esztendővel ezelőtt, tavaly nyáron azzal a nem titkolt szándékkal került klubunkhoz a 29 éves Tányéros Ádám, hogy a sok fiatalt felsorakoztató keretünkben rutinjával megadja az „irányt” a gyerekeknek, fogja össze őket, segítse beilleszkedésüket a felnőtt futballba. Nos Ádám tökéletesen megoldotta a rá kirótt szerepet, egyetlen meccs kivételével, mikor sárga lapos eltiltását töltötte, valamennyi találkozón pályára lépett. Középső védőként két alkalommal az ellenfelek kapuját is bevette – a Vác és az Ajka legyőzéséhez járult hozzá – és döntő szerepe volt abban, hogy csapatunk minden képzeletet felülmúlóan szerepelve a negyedik helyen zárta a pontvadászatot.

– Sajnálom, hogy a koronavírus-járvány közbeszólt és nem tudtuk befejezni a bajnokságot. Jó lett volna, ha végig játsszuk a szezont és úgy végzünk a mezőny elején, bár az elmúlt év sikereit így sem vehetik el tőlünk – vélekedett a márciusban befejezettnek nyilvánított NB II-es évadról Tányéros Ádám.

Mikor tavaly nyáron elfogadtad az Aqvital ajánlatát, látva a tizenévesekkel „telerakott” keretünket, nem futott át rajtad, hogy egy sokak által kiesőjelöltnek tartott csapathoz érkezel?

– Egyetlen pillanatra sem. Öt év budaörsi szereplés után úgy gondoltam, jót tesz a környezetváltozás, az új kihívás. A fiatalokról az első edzések során kiderült, hogy nem csak ügyesek, de valóban futballisták akarnak lenni és tesznek is érte. Az ausztriai edzőtáborban pedig gyorsan összeállt a gárda, s egyértelművé vált számomra (is), hogy nem lesznek kiesési gondjaink. Egy év távlatában úgy vélem, jó döntést hoztam tavaly. Csákvár kisváros, ahol szívügy a foci. A polgármester úrtól kezdve a klubelnökig, a szurkolókon át a stábtagokig mindenki egy irányba húzza a klub szekerét és mindent elkövet, hogy minél jobban szerepeljen a csapat. Remek közösségbe kerültem, ahol nyugodtan, örömmel lehet dolgozni.

Ez a remek szereplés azért mindenkit meglepett …

– Azt hiszem, mind a csapatnak, mind nekem egyénileg is sikerült jó szezont zárni. A negyedik helyünk önmagáért beszél, és úgy érzem, sikerült hozzájárulnom a fiatalok felnőtt futballba való zökkenőmentes átmenetéhez. Sokan közülük első évüket töltötték a profiligában, de ez nem látszott a teljesítményükön. Több emlékezetes meccset játszottunk a szezon során. Legyőztük a későbbi bajnok MTK-t, az akkor még veretlen, NB I-ből érkezett Haladást, tavasszal revansot vettünk a stadionavatón elszenvedett kudarcért a Szegeden, de tulajdonképpen bármelyik sikerünket felsorolhatnám, hiszen mindegyikről szép emlékeket őrzök. Tulajdonképpen csak a Szeged elleni 5-3-as és a Haladás elleni 3-0-s vereségünket szeretném elfelejteni, azokon a meccseken valahogy nem sikerült önmagunkat adni. Illetve a Budaörs elleni sima vereséget is idesorolhatom, bár akkor eltiltás miatt a lelátóról kellett átélnem a kudarcot. Az talán még rosszabb volt a tehetetlenség miatt … Mindent összevetve, ennél rosszabb évünk soha ne legyen!

Számodra azonban sajnos nem ilyen pozitív élménnyel zárult a 2019-2020-as idény …

– Az évzáró előtti utolsó edzőmeccsen, a Puskás ellen sajnos súlyos sérülést szenvedtem. Egy rossz szerelési kísérlet során elcsavarodott a térdem. Két roppanást hallottam, s azonnal tudtam, hogy nagy a baj. Egyszer, 2016-ban már átéltem hasonlót, akkor a bal, most a jobb térdemben szakadt el a keresztszalag és sérült meg a porc. Ma van találkozóm Majzik doktor úrral, ő operált korábban is, remélem hamarosan túl leszek a műtéten. Négy éve áprilisban sérültem meg és hat hónappal később, október végén már Magyar Kupa-meccsen pályára léptem. Remélem, hogy most a téli felkészülést már a csapattal csinálhatom végig.

Tányéros Ádám tavaly 1+1 éves szerződést írt alá klubunkkal. A következő évadban is marad tehát az Aqvital FC szolgálatában, mégis hiányozni fog az őszi idényben. Bízunk benne, műtét utáni rehabilitációja a korábbihoz hasonlóan jól sikerül és fél év múlva ismét a pályán üdvözölhetjük.

Addig is jobbulást Ádám!

 

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020