Vége: Haladás-Aqvital FC Csákvár 3-0 (1-0)

Szerzo:
Feltoltve: 2020.február 16

Ma délután az előző idényben még élvonalban szerepelt Haladás otthonában lép pályára csapatunk a bajnokság 24. fordulójának összecsapásán. A találkozó alakulását 14 órakor kezdődő online közvetítésünk révén követhetik figyelemmel szurkolóink.

Vezetőedzőnk 19-re lapot húzott, a kisárgult Madarász Márk helyén a keretünkben először helyet kapó, 18. születésnapját januárban betöltő Komáromi Györgyöt jelölte a kezdőbe.

Haladás-Aqvital FC Csákvár 3-0 (1-0)

Szombathely, 600 néző, vezeti: Berényi Tamás (Kovács Gábor, Horváth Zoltán)

Haladás: Verpecz – Schimmer, Jagodics, Jancsó, Bosnjak – Tóth D.,, Holdampf, Balogh F.  – Rácz, Schuszter – Tóth G. Vezetőedző: Mátyus János.

Aqvital: Markek – Albert I., Nándori, Tányéros – Tamás, Sipos Z, Mészáros D., Kocsis B., Galambos – Baracskai, Komáromi. Vezetőedző: Visinka Ede.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés.

Az első negyedórában irányítottuk a mérkőzést, ám a hazaiak kapujára egyelőre nem jelentettünk komolyabb veszélyt. A zöld-fehérek szemmel láthatóan kontrákra rendezkedtek be, úgy hogy nem árt az óvatosság hátul.

16. perc: Jancsó kínálta fel lövésre a labdát Tóth Dávidnak, aki 20 méterről keményen rátűzte, de Marka Tamás magabiztosan hárított.

Átvette az irányítást a Haladás, ám védőink masszívan állnak a lábukon. Az elmúlt percekben beszorult csapatunk a saját térfelére, a megszerzett labdákból nem sikerült támadást vezetni. A Haladás fölénye azonban egyelőre meddő, nem sikerült komolyabb helyzetet kialakítani a kapunk előtt.

37. perc: Rácz bal oldali beadását Holdampf fejelte kapura, ám labdája elakadt Nándoriban.

45+3. perc: Már mindenki a félidő végét jelző sípszót várta, mikor Rácz szabadrúgásból a felső lécre bombázott, a levágódott labdát pedig Tóth Gábor két lépésről a hálóba bólintotta, 1-0.

A játékvezető lefújta az első félidőt.

46. perc: Megkezdődött a második félidő. A szünetben cserélt a hazai csapat, Schuszter helyére Farkas érkezett.

57. perc: Tóth Gábor duplázta meg önmaga és csapata góljai számát: egy csel után 7 méterről a kifutó Markek mellett higgadtan helyezett a bal sarokba, 2-0.

67. perc: A szünetben beállt Farkas góllal hálálta meg Mátyus János bizalmát, Rácz passzát éles szögből lőtte a hosszú sarokba, 3-0.

77. perc: Tamás lövése megpattant egy védőn, Verpecznek nagyot kellett nyújtózkodnia.

79. perc: Baracskai adott munkát a hazai portásnak, lövését azonban hárította Verpecz.

A játékvezető lefújta a mérkőzést.

 

 

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020