A csapat hazatért, célkeresztben a Budafok

Szerzo:
Feltoltve: 2020.január 29

Tegnap este annak rendje és módja szerint szerencsésen hazaérkezett csapatunk egyhetes spanyolországi edzőtáborozásából. A kinti napokról, illetve a hét végi bajnoki rajtról vezetőedzőnket faggattuk.

– A kedvezőtlen időjárás ellenére is fantasztikus körülmények között, remek pályákon készülhettünk – foglalta össze véleményét Visinka Ede. – Ugyan nyeretlenek maradtunk a három meccsen, kétszer is vereséget szenvedtünk, ám biztos vagyok benne, hogy rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek fiataljaink. Nem is focitudásban, hanem sokkal inkább gyorsaságban, agresszivitásban maradtunk el ellenfeleinkkel szemben.

Ősszel remekelt csapatunk a bajnokságban, így érthető, hogy nem volt jelentős mozgás a keretben.

– Büszkék vagyunk rá, hogy Deutsch Laci és Nándori Botond nem csak felkeltette a Puskás Akadémia figyelmét, de az NB I-es keret teljes jogú tagjaként készült az elmúlt hetekben a felcsúti alakulattal. Rajtuk kívül Csató Martin távozott, őt kivásárolta szerződéséből a Vasas. A távozók helyére egyedül az Ajkáról szerződtetett Szabó Norman érkezett, azaz kettővel csökkent a keret létszáma, ám szükség esetén a kooperációs szerződésnek köszönhetően továbbra is öt fiatalt kaphatunk a Puskástól. A felkészülés alatt velünk dolgozó négy akadémista most visszatér az NB III-as gárdához, de tavasszal heti rendszerességgel csatlakoznak felnőtt keretünkhöz.

Vasárnap folytatódik a bajnokság …

– … azaz a célkeresztben már ott a Budafok. A korábban betegséggel bajlódó Mim Geri meggyógyult, az oroszok ellen már be is szállt a játékba, s az apróbb sérüléssel bajlódók is felépültek. Pontért, pontokért utazunk az immár nem is titkoltan feljutásra pályázó, második helyen tanyázó piros-feketékhez.

A Budafok elleni találkozó vasárnap 14 órakor kezdődik a Promontor utcai pályán.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020