Kellett a bravúr a győzelemhez

Szerzo:
Feltoltve: 2019.október 22

A hét végi bajnoki fordulóban csapatunk óriási szívvel küzdve idegenben győzte le 1-0-ra a kis-Fradinak becézett Soroksár együttesét. A mezőny legjobbja kapusunk, Markek Tamás volt.

– Tudunk ennél sokkal jobban is futballozni, így különösen értékes a sikerünk az erős Soroksár ellen – vélekedett a lefújást követő sajtótájékoztatón vezetőedzőnk, Visinka Ede. – A győzelem a csapat diadala, de el kell ismerni, Markek Tamás két parádés védéssel tartotta meccsben az együttest.

Aki kint volt a Haraszti úti pályán és látta az összecsapást valóban megerősítheti, a találkozó 60. percében, 0-0-ás állásnál Markek Tamás olyan bravúrt mutatott be, hogy a hazai játékosok, szurkolók talán még most sem hiszik el, miként maradhatott ki a ziccer.

– Talán furán hangzik, de a szünetben, az öltözőben arról beszélgettünk, hogy meglepően tompán, tőlünk szokatlanul sok technikai hibával játszunk – elevenítette fel kérésünkre a vasárnapi meccset Markek Tamás. – Az utolsó passzaink rendre pontatlanok voltak, és amire még nem volt korábban példa az őszi idényben, egyetlen komoly gólszerzési lehetőséget sem dolgoztunk ki. A szünet után felpörögtünk, már sokkal koncentráltabban, “élesebben” futballoztunk. Bár az átlagnál ekkor is kevesebb helyzetet alakítottunk ki, de ezek közül legalább egyet kihasználtunk és ezzel megnyertük a meccset.

Azért a három pont megszerzéséhez kellett Markek Tamás …

– Örülök, hogy én is hozzá tudtam tenni valamit a győzelemhez, de ez is közös siker, nem lehet egyetlen ember javára írni.

Olyan védést mutattál be, melynél már gólt kiáltottak a hazai szurkolók és középkezdést vizionáltak a soroksári kispadon ülők is …

– Mikor Orosz Márk nagy helyzetben nem a lövést, hanem a bepasszt választotta, tudtam, csak akkor lehet esélyem a hárításra, ha sikerül olyan közel kerülnöm a hosszún érkező Farkas Balázshoz, hogy ne legyen helye elemelni mellettem a labdát. Mikor vetődés közben sikerült belekapnom a lövésbe, már éreztem, hogy elkerüli a labda a kaput.

Nem lehet nem észre venni, hogy egyre magabiztosabban állsz a gólvonal előtt.

– Mikor tavasszal, a Győri ETO elleni meccsen, Tóth Balázs sérülése miatt lehetőséget kaptam, azért lássuk be, komoly meccshiánnyal küszködtem. Úgy érzem, fordulóról fordulóra nyertem vissza a formám. Aztán nyáron megkaptam a bizalmat Visinka Edétől is, s ez jót tett a lelkemnek. Ennél rosszabb szezonom soha ne legyen!

Csapatunk a hét végén a Békéscsaba együttesét fogadja a bajnokság tizennegyedik fordulójának összecsapásán.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020