Vége: Aqvital FC Csákvár-Vasas 2-3 (0-1)

Szerzo:
Feltoltve: 2019.február 10

Ma délután az NB II-es bajnokság huszonharmadik fordulójának mérkőzésén a Vasas együttesét fogadja csapatunk. A 14 órakor kezdődő találkozó eseményeit online közvetítésünk révén (is) követhetik figyelemmel szurkolóink.

Vezetőedzőnk Szijjártó István egyetlen helyen változtatott a múlt heti kezdőcsapatán, a Monor ellen lábfej sérülést szenvedett Molnár Csaba helyére Simon Márk került. Szanyó Károly ugyanakkor nem kényszerből, de szintén módosított legutóbbi tizenegyén: a védelem közepére Talabér Attila helyére Kelemen Dávidot jelölte és bekerült a télen szerződtetett Lakatos Csaba, valamint Bévárdi Zsombor is a kezdőbe.

Aqvital FC Csákvár-Vasas 2-3 (0-1)

Tersztyánszky Ödön Sportközpont, 600 néző, vezeti: Barna Gábor (Kis Zoltán, Kiss Balázs)

Aqvital: Tóth B. – Falusy, Csonka, Kiprich D., Baranyai – Mészáros D., Sándor Gy. – Skribek, Simon, Deutsch L. – Sejben. Edző: Szijjártó István.

Vasas: Bese B.– Szivacski, Tóth B., Kelemen, Lakatos Cs. – Kovács M., Hajdú Á. – Bévárdi, Szatmári L., Birtalan – Balajti. Edző: Szanyó Károly.

A mérkőzés egy perces gyászszünettel kezdődött a közelmúltban elhunyt, egykori olimpiai bajnok és válogatott labdarúgó, Ihász Kálmán  emlékének adózva.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés. Mi tiszta kékben, a vendégek pedig tiszta fehér szerelésben léptek pályára.

2. perc: Skribek Alen száguldott el a jobb oldalon, visszagurítását Simon Márk 18 méterről, a jobbösszekötő helyéről a kapu fölé vágta.

5. perc: A balösszekötő helyén Balajti fordult kapura a tizenhatoson belül, ám 14 méteres lövése pont Tóth Balázs kezében kötött ki.

Szép számmal érkeztek angyalföldi szurkolók a mérkőzésre és hangos buzdításukkal igazi futball hangulatot varázsolnak a pályára.

10. perc: Sándor Györgyöt buktatták a jobbösszekötő helyén, a kaputól 35 méterre, Simon Márk szabadrúgás-beívelését Bese azonban könnyedén lehúzta.

14. perc: Sándor György 25 méteres, jobb lábas lövését Bese vetődve fogta a jobb sarok előtt.

18. perc: Simon bal oldali szabadrúgása a hosszú ötösön Kiprichet találta meg, aki nagy birkózásban volt Tóth Bencével. A róluk lepattanó labdát Deutsch éles szögből a bal oldali oldalhálóba lőtte.

21. perc: Simon Márk bal oldali szögletét ugyan kifejelték a Vasas védői, ám érkezett Skribek, akinek 22 méteres, sistergős bombáját a léc alól kellett szögletre tenyerelnie Besének.

32. perc: Mészáros átadása után Simon fordult kapura a jobbösszekötő helyén a tizenhatos előterében, bal lábas lövését azonban biztosan hárította Bese.

33. perc: Bese kirúgása után Birtalan lépett volna ki védőink közül, ám Tóth Balázs a tizenhatosig kifutva felszedte előle a labdát.

33. perc: Balajti pörgetésével Bévárdi lépett be a tizenhatosunkon belülre a jobbösszekötő helyén, de Tóth Balázs ismét résen volt és hárítani tudott előle.

40. perc: Birtalan cselezte be magát a tizenhatos bal sarkánál, lövését azonban remekül blokkolta Sándor György. Villámgyors kontratámadást vezethettünk a megszerzett labdából, ám sajnos kapura lövésig nem jutottunk belőle, hiába sikerült létszámfölényes helyzetet kialakítanunk.

43. perc: A saját szögletzászlójuktól végezhettek el bedobást az angyalföldiek, Lakatos gyertyája azonban éppen a Vasas kapuja felé szállt. Besének a gólvonalról kellett lábbal mentenie.

43. perc: A kapus által előrevágott labdát Balajti szelídítette meg a jobbösszekötő helyén. Pontosan tálalt az érkező Szatmári elé, aki egy igazítás után 16 méterről a jobb alsó sarokba lőtt, 0-1.

Vége az első félidőnek.

46. perc: Elkezdődött a második félidő.

48. perc: Sándor Györgyöt húzta vissza Kovács Milán a kaputól 27 méterre. A szabadrúgáshoz letett labda mögé Simon állt, remekül eltalált lövését a jobb saroknál kellett hárítania Besének.

51. perc: Cserél a Vasas együttese: Bévárdi helyén Szilágyi folytatja a játékot.

52. perc: Kovács Milán kapott egy remek mélységi indítást a pálya közepén, kilépett Csonka és Kiprich között, majd önzetlenül a mellette érkező Balajtihoz passzolt, aki nem hibázta el a ziccert és 10 méterről a kapu közepébe lőtt, 0-2.

53. perc: Sejben szlalomozott át a Vasas védők között, a néhány pillanattal korábban beállt Szilágyi végső kétségbeesésében lerántotta támadónkat, ám a játékvezető megkönyörült rajta és csak sárga lappal büntette a vendégek védőjét.

54. Cserél csapatunk: Deutsch helyén Nándori folytatja a játékot.

56. perc: Ismét cserél csapatunk: Csonka helyére Dulló Martin érkezik.

62. perc: Lakatos 25 méteres, balösszekötő helyéről eleresztett lövése centikkel kerülte el a bal alsó sarkot.

65. perc: Harmadik cseréjét is kihasználja csapatunk: Skribek helyén Szabó Máté folytatja a játékot.

66. perc: Dulló buktatta Szivacskit, sárga lap lett a jutalma.

68. perc: Sejbent buktatták a tizenhatos vonala előtt néhány centivel. Simon szabadrúgása a bal felső sarokban landolt, 1-2.

70. perc: Lendületes támadást vezettünk a pálya közepén, ám Barna Gábor játékvezető buktatta a pálya közepén megiramodó Simont elválasztva ezzel a labdától. A szurkolók elképedésére mindketten a földre huppantak s a szabad labdával a Vasas vezethetett azonnal ellentámadást.

74. perc: Sándor indította Sejbent, aki a jobbösszekötő helyéről azonnal középre tette a labdát, az érkező Nándori elől azonban Kelemen a sajáét kapuja fölé lőtte a labdát.

75. perc: Cserél a Vasas: Szatmári helyére Borbély érkezik.

75. perc: Sándor mesterien tálalta a balösszekötő helyén kilépő Szabó elé a labdát, aki az ötös bal sarkánál csinált egy leheletfinom vissza-cselt, majd jobbal kapura lőtt. Bese a gólvonalon hárítani tudott.

78. perc: Borbély ellökte a holtidőben Nándori Botondot, sárga lapot kapott.

80. perc: A vendégek kapusa időhúzásért sárga lapot kapott.

83. perc: Sejben 18 méteres lövése a kapu fölött hagyta el a játékteret.

83. perc: Szivacski száguldott el a jobb oldalon, az ötös magasságában középre tekerte a labdát, Balajti pedig a levegőben úszva, 10 méterről a jobb felső sarokba vágta a labdát, 1-3. Szépségdíjas gól volt.

86. perc: Simon jobb oldali szögletét Kiprich tiszta helyzetből fejelhette volna kapura a hosszú saroknál, ám ő csak középre bólintotta a labdát és így oda lett a ziccer.

88. perc: Simon lágyan emelt bal oldalon a kapu elé. A Vasas védői késlekedtek a felszabadítással, a labda Szabó elé került, aki óriási helyzetben, 8 méterről a kapu fölé lőtt.

89. perc: Harmadik cserelehetőségét is kihasználja a Vasas: Birtalan helyére Rétyi érkezik az utolsó percekre.

90. perc: A játékvezető 3 percet hosszabbít.

91. perc: Nándori 20 méteres lövése a jobb alsó sarokban landolt, 2-3.

Vége a mérkőzésnek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020