Játékra alkalmatlan a pálya, elmarad a mai meccs

Szerzo:
Feltoltve: 2018.március 18

Bár szurkolóinkkal együtt mindent elkövetett klubunk, hogy játékra alkalmas állapotba kerüljön pályánk, végül be kellett látni, az időjárási körülményeket nem tudjuk befolyásolni.

– A Kisvárda együttese már egy nappal korábban útnak indult, így ma közösen jártuk be a pályát – tudtuk meg csapatunk technikai vezetőjétől, Hegedűs Ferenctől. – Sajnos áll a víz a játéktéren, így nem lehet rajta futballozni. A két klub megállapodása értelmében április 25-én, 17 órakor pótoljuk a ma elmaradó mérkőzést.

Nem a mi pályánk az egyetlen, mely játékra alkalmatlanná vált a tegnapi esőzés, havazás után. A másodosztályú klubok sorra jelentik be, hogy nem lehet megrendezni a mai találkozót. Már biztossá vált, hogy elmarad a nyíregyházi, a váci, a ceglédi, a dorogi, a budaörsi és a gyirmóti összecsapás. Az MTK még pénteken lejátszotta budafoki találkozóját – a kék-fehérek nyertek 3-2-re -, míg jelen állás szerint a Békéscsaba-Győri ETO meccs lejátszásának nincs akadálya. A Szolnoki MÁV-Sopron találkozó megrendezése vasárnap 11 órakor még kérdéses.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020