Megdolgoztunk a győzelemért

Szerzo:
Feltoltve: 2018.március 12

Csapatunk a szezon egyik legnagyobb meglepetését érte el tegnap azzal, hogy nyerni tudott Zalaegerszegen. Győzelmünk értékét növeli, hogy a hazaiak mestere is elismerte sikerünk jogosságát.

– Játékunkból nagyon felkészült a Csákvár, míg mi egy idő után türelmetlenné váltunk, kinyíltunk, és ezt remekül kihasználta a vendéggárda. El kell ismernem, megérdemelten nyert a Csákvár – nyilatkozta Artner Tamás a lefújást követően.

Természetesen Szijjártó István elégedett lehetett csapatunk játékával, hiszen nem csak hogy három pontot szereztünk, de feljöttünk a táblázaton is a 16. helyre.
– Alaposan megváltozott a ZTE játéka a tavaszi szezonra – vélekedett vezetőedzőnk a tegnapi összecsapásról. – Artner Tamás edzővel sokkal összeszedettebb a kék-fehér legénység, mint korábban. Mi azonban nagyot küzdöttünk. Sőt, úgy gondolom, képesek vagyunk a most mutatottnál jobban is játszani. Talán a góloknál volt egy kis szerencsénk is, de megdolgoztunk a győzelemért.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020