Ismét idegenben …

Szerzo:
Feltoltve: 2018.március 7

Ha minden az MLSZ tervei szerint alakult volna, akkor már túl lennénk idén egy, egy hazai, illetve idegenbeli bajnoki találkozón. Ehhez képest csapatunk még nem tudott bemutatkozni saját közönségének a tavaszi idényben – lévén elmaradtak március 4-re kiírt összecsapások -, ráadásul most vasárnap ismét buszra száll, hiszen egy újabb vendégként lejátszandó összecsapás vár rá. Még hozzá nem is akármilyen összecsapás …

Olyan csapathoz látogatunk ugyanis vasárnap, melynek játékosai már három tétmeccset tudhatnak a lábukban. Vendéglátónk ráadásul komoly erőt képviselő riválisok ellen bizonyította, a téli átalakítás során igencsak megerősödött. A zalaegerszegi kispadra januárban érkező Artner Tamás vezetésével a kék-fehérek előbb legyőzték kupameccsen az NB I-es Puskás Akadémiát, majd a másodosztályú bajnokság második helyén tanyázó Kisvárda gárdáját is. Sőt, a kupavisszavágót is hosszabbításra hozták Felcsúton, s csak 120 perces csata után búcsúztak a folytatástól.

A zalaegerszegi összecsapás vasárnap 17 órakor kezdődik.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020