Egyből rangadóval kezdünk …

Szerzo:
Feltoltve: 2018.február 24

Vasárnap, a 22. forduló mérkőzéseivel megkezdődik a másodosztályú labdarúgó bajnokság tavaszi idénye. Csapatunk azonnal rangadóval kezd, a kiesés elleni küzdelemben szintén érintett, a telet a tizenötödik helyen töltő Mosonmagyaróvár otthonában lép pályára. Már ha lesz mérkőzés …

– Mindent elkövettünk annak érdekében, hogy a pályánkat játékra alkalmas állapotba hozzuk – felelte honlapunk érdeklődésére a házigazdák ügyvezető igazgatója, Dreschler Ottó. – Géppel és kézi erővel igyekeztünk a játékteret megtisztítani a hótól, ám a kemény mínuszokkal nem tudunk mit kezdeni. Hogy lesz-e mérkőzés, a játékvezető dönti el.

A Várhidi Péter dirigálta óvári együttes öt ponttal gyűjtött többet csapatunknál az ősszel, így ha nem akarunk szinte behozhatatlan hátrányba kerülni, pontot, pontokat kell szereznünk vasárnap. Az óváriak (is) igyekeztek megerősíteni keretüket az átigazolási időszakban, elsősorban támadó felfogású játékosokat kerestek. Ennek szellemében került az MTE-hez a villámgyors szélső, Eszlátyi István Békéscsabáról, a technikás Kulcsár Kornél (Sopron), valamint Szlovákiából Maly Dominik (Slovan II). Mivel télen távozott az együttes első számú kapusa, Tarczy Pál (Mezőkövesd), egy hálóőrre is szüksége lett a gárdának, akit a soproni Heinrich Márk személyében találtak meg.

Három rutinos, hosszú éveket a profiligában eltöltő játékos is elhagyta februárban a Mosonmagyaróvárt: a több szélső poszton bevethető Bohner Roland, a balhátvéd Juhász György (Makó), valamint a támadó Laki Balázs (Gyirmót) sem Várhidi Péter alakulatában tölti már a tavaszi idényt.

A vasárnap 14 órakor kezdődő összecsapást Oláh Gábor vezeti, segítői Horváth Tibor és Szécsényi István lesznek.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020