Tízforintos belépő, szurkolóbusz és ajándékmez, avagy egy jól sikerült ankét utózöngéi

Szerzo:
Feltoltve: 2018.február 23

Tegnap este szurkoló ankéton láttuk vendégül csapatunk szimpatizánsait a Publo Étterem rendezvénytermében. Ezen az eseményen mutatkozott be klubunk új “vezérkara” szurkolóinknak, de természetesen jelen volt teljes szakmai stábunk, illetve játékoskeretünk is.

– Idén januártól kettéválasztottuk a klubvezetést az Aqvital FC-nél – tájékoztatta a szép számban megjelent drukkereket Hegedűs Béla sportigazgató. – Hozzám tartozik a sport szakmai vonala, míg Kővári Barbara ügyvezetőként a gazdasági munkáért felel. Ezzel szeretnénk egy olyan modellt felépíteni Csákváron, mely hosszú évekre biztosíthatja a nyugodt, kiszámítható munkát a klubnál.

– Szűk két hónap távlatából nyugodtan kijelenthetem, stabil lábakon állunk, nincsenek financiális problémáink – vette át a szót Kővári Barbara. – Biztos vagyok, hogy ez a jövőben is lesz. A gazdasági részen túl a klub összes ügyes, bajos dolga hozzám tartozik, s kollégáimmal együtt mindent elkövetünk, hogy levegyük az ilyen jellegű terhet a szakmai stábról.

A hozzászólók sorából nem maradhatott ki klubunk tulajdonos sem.

– Meggyőződésem, hogy egy olyan klubvezetés kezébe került az irányítás, mely biztosítéka lehet csapatunk stabil másodosztályú szereplésének – kezdte mondandóját Nagy Sándor. – Ehhez rajtuk kívül természetesen szükségünk van kitartó szurkolóinkra is. A csapat, a játékosok a pályán, mi a pályán kívül szeretnénk a kedvetekbe járni. Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy a tavaszi idény hazai mérkőzéseit a csákvári lakcímkártyával rendelkező szimpatizánsaink 10 forintos(!) jeggyel tekinthetik meg. Emellett továbbra is biztosítjuk az idegenbeli találkozóinkra a szurkolóbuszt.

Az ankét második fele aztán már szigorúan a szakmáról, a labdarúgásról szólt. Szijjártó István és stábja – Híres Gábor, Somogyi Krisztián, Szűcs Lajos asszisztens edzők, illetve Hegedűs Ferenc technikai vezető – tájékoztatta a szurkolókat a csapatot érintő átigazolásokról,a  felkészülés menetéről, valamint természetesen a bajnokság várható esélyeiről is.

– Biztos vagyok benne, hogy kiharcoljuk a bent maradást és jövőre is NB II-es csapata lesz Csákvárnak – zárta a beszélgetést vezetőedzőnk.

Az igazi meglepetés az ankét utolsó percére maradt. Kővári Barbara egy 10-es csákvári mezt nyújtott át szurkolói csoportunk vezetőjének, Giez Jánosnak, jelezve ezzel, hogy szimpatizánsaink is a klub, a csapat részei. Távozáskor valamennyi megjelent egy Aqvital FC-s adidas pólót kapott ajándékba.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020